Kultúra, oktatásEz a nap a Wass Albert Kört ünnepli

2015. április 6., hétfő
 
Ez a nap a Wass Albert Kört ünnepli

10 évvel ezelőtt alakult meg Hódmezővásárhelyen a Wass Albert Kör. A kerek évfordulóra április 9-én ünnepi programmal készülnek a Németh László Városi Könyvtárban és a BFMK-ban.

 


 

A 90 éves korában 1998-ban elhunyt erdélyi magyar író és költő a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Köztudott az is, hogy Romániában a negyvenes évek végén háborús bűnössé nyilvánították, és halálra ítélték Wass Albertet és apját. Meg kell jegyezni, hogy hét évvel ezelőtt a pitestii katonai levéltárból sikerült olyan katonai dokumentumokat előbányászni, amelyek Wass Albert ártatlanságát igazolták, de ezeket a bizonyítékokat a kolozsvári táblabíróság nem tartotta elegendőnek ahhoz, hogy vele szemben az ítéletet megváltoztassa és felmentse.

 

Hódmezővásárhelyen a Wass Albert nevét viselő Irodalompártoló Egyesület a hazai és a határon túli közvélekedést figyelmen kívül hagyva, következetesen ápolja Wass Albert emlékét, irodalmi munkásságát műsoros előadásokkal népszerűsíti, de a Kör tagjai évente részt vesznek például a 25 órás országos felolvasáson is, amit Wass Albert tiszteletére szerveznek.

A Kör a vásárhelyi kulturális élet aktív résztvevője a nyelvi hagyományok ápolásával, az irodalmi értékek közvetítésével.        

 

A tízéves Irodalompártoló Egyesület ünnepi programja április 9-én 15 órakor rajzkiállítással, eredményhirdetéssel kezdődik.

Mint emlékezetes, meseillusztrációs versenyt hirdettek januárban, Wass Albert a Tavak könyve és az Erdők könyve mesegyűjteményeihez, de elfogadtak más Wass Albert íráshoz kapcsolódó alkotásokat is. A felhívásra érkezett alkotásokat díjazzák április 9-én.

Egy órával később, a könyvtár udvarán található kőfal-kapu elnevezési ünnepségére hívják az érdeklődőket, ahol Szenténé Kálvai Mária Wass Albert reliefjét avatják fel, majd 16 óra 30 -tól a 10 éves a Wass Albert Kör című kötetet mutatják be a könyvtár olvasótermében.

18 órától pedig a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében Wass Albert: Magukrahagyottak című regényének színpadi változatát, az Utolsók és magukrahagyottak című színművet láthatjuk, Péter Ferenc és Vágó Krisztina zentai születésű színművészek előadásában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

A baktérium okozta betegségről, a Lyme-kórról - Lyme borreliosisról -  az utóbbi időben sokat hallunk, mivel az ország egész területén előfordul.
Nyúl olimpia kaláccsal

Nyúl olimpia kaláccsal

Április 4-én az égiek is kegyesek voltak a BFMK szervezőihez, hiszen bár hűvös, de szép napsütéses időben rendezhették meg húsvéti programjukat az Árpád utcai Tájházban.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.