Kultúra, oktatásNyúl olimpia kaláccsal

2015. április 4., szombat
 
Nyúl olimpia kaláccsal

Április 4-én az égiek is kegyesek voltak a BFMK szervezőihez, hiszen bár hűvös, de szép napsütéses időben rendezhették meg húsvéti programjukat Hódmezővásárhelyen, az Árpád utcai Tájházban.

 

Fotó:VH


A délelőtt folyamán megelevenedtek a húsvéti népszokások; tavaszváró népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várták a gyerekeket és kalácsot is sütöttek. A vállalkozó kedvű fiatalok idén is indulhatnak a nyúlolimpián és szintén volt locsolóvers mondó verseny. A legnagyobb sikere persze az állatsimogatónak volt, kisbárányokkal, nyuszikkal.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Belvárosi sürgés-forgás

Belvárosi sürgés-forgás

Nem éppen felhőtlen örömmel ünnepelte fennállásának egyéves évfordulóját Vásárhelyen az  Árkádos piac a Károlyi Házban. Igaz erről nem a szevezők tehetnek.
Vásárhelyen startol a Motocross Kelet Kupa

Vásárhelyen startol a Motocross Kelet Kupa

Április 12-én ismét a Rolandringen indul a szezon a Kelet Kupa versennyel, ugyanakkor Junior Országos Bajnoki forduló és a profiknak egy meghívásos futama is lesz.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.