SportÉvközi vásárhelyi sakk-krónika

2016. november 1., kedd
 
Évközi vásárhelyi sakk-krónika

Attól függetlenül, hogy ritkábban tudósítottunk a vásárhelyi sakkéletről, pezsgő élet és remek eredmények jellemzik az elmúlt félévet, a gyerekeknél és a felnőtteknél egyaránt. 

(Következő cikkünkben a májustól nyár végéig tartó időszak ereményeiről számolunk be.)

 

 

 


 

Április 9-én, mint minden évben Kecskeméten a 4 évszak versenysorozat újabb állomásán vettek részt a Pákozdys fiatalok.

A 7 fordulós 2x15 perces játékidejű versenyen érme, illetve majdnem dobogós helyezések születtek:

 

8 év alatti lányok:

1.Herczeg Viktória (Szőnyi B.) 5,5 pont,

2.Herczeg Zsófia (Szeremlei S. Óvoda) 4pont.

 

Fiúk:

2.Domján András (Kertvárosi) 5 pont,

3.Angyal Csanád (Liszt F.) 5,

4.Szép Kristóf Csaba (Szőnyi B.) 4,5.

 

10 év alatti lányoknál

1.Márkus Molli Amina (Varga T.) 6 pont,

3.Molnár Orsolya (Szent I.) 4 pont.

 

Április 19-én A X. Orosházi Nyílt Gyermek Sakkbajnokság Élő-pontszámmal nem rendelkező fiatalok versenyén képviselték a kezdő gyerekek Vásárhelyt. 

A kétszer 15 perces, 7 fordulós svájci rendszerű versenyre a Dél-magyarországi régióból 82 általános iskolás gyermek érkezett.

A verseny kitűnően sikerült a Hód-tavi fiatalok számára, hiszen az alsós fiúk és a felsős lányok kategóriájának kivételével mindenhol vásárhelyi győzelem született.

 

Kisalsós fiúk (24 fő):

1.Zádorfalvi Martin (Németh L.) 6 pont,

2.Domján András 5,

3.Angyal Csanád 5,

5.Kersmayer Zsolt (Németh L.) 4,5,

6.Török Bence (Németh L.) 4,5.

 

Kisalsós leányok (10 fő)

1.Herczeg Viktória 7 pont,

2.Herczeg Zsófia 6,

6.Zádorfalvi Elizabet 4.

 

Nagyalsós fiúk (24 fő):

3.Török Csaba (Németh L.) 5,5 pont.

 

Nagyalsós leányok (8 fő):

1.Molnár Orsolya 7 pont.

 

Felsős fiúk (10 fő):

1.Lovászi Szabolcs (Kertvárosi) 6 pont.

 

A sakkélet szintén áprilisi híre, hogy a vásárhelyi ifjúsági sakkozás három meghatározó játékosa – Venicz Levente, Megyaszai Balázs és Kis Izabella átigazolt a Szegedi Maróczy Géza SE-hez. Május 1-től sikereiket már e kitűnő egyesület színeiben érik el.

 

A Csongrád Megyei I. osztályú Felnőtt Csapatbajnokság áprilisi 10-i 8. fordulójában a VPFSSE sakkozói a Röszkei SK II.-höz látogatott el, ahol 5 – 3 arányú győzelmet arattak.

 

Szintén áprilisban, az utolsó 9. fordulóban a Szatymazi SK látogatott Vásárhelyre, ahol a hazaiak nagyarányú, 7,5 – 0,5 arányú győzelmet vívtak ki. Ezzel a győzelemmel – összesen 42,5 pontot gyűjtve – fél ponttal megelőzték és ezzel leszorították a dobogóról a Szegedi Maróczy SE IV. csapatát (42 pont), így a csapatbajnokságban bronzérmesek lettek.

 

Az első helyet a Szegedi Maróczy SE III. csapata nyerte meg 48 ponttal, a második helyen a Szegedi Meritum II. végzett 46,5 ponttal. 

 

Kapcsolódó cikkünk, az év további sakkeredményeivel:

 

Vásárhelyi sakksikerek tavasztól őszig

 


 


 

 


 

 
 
VH-Tőkés János
 

Olvassa el ezt is!

A Hód-Fitness sportolói és a rendezők is a maximumon voltak

A Hód-Fitness sportolói és a rendezők is a maximumon voltak

Kitűnő rendezés mellett, fergeteges hangulat volt az Európa Kupán, amelyre a rendező Hód-Fitness SE sportolóinak tucatnyi dobogós helyezése tette fel a koronát. Képek és eredmények!
Festett képeslapokon Vásárhely

Festett képeslapokon Vásárhely

Olyan a hatás, mintha reprodukciókat, valódi festményeket tartanánk a kezünkben. A látvány mellett anyaguk, tapintásuk is ezt az érzést erősíti. Képekkel!
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.