SportA Hód-Fitness sportolói és a rendezők is a maximumon voltak

2016. október 31., hétfő
 
A Hód-Fitness sportolói és a rendezők is a maximumon voltak

Kitűnő rendezés mellett, fergeteges hangulat volt az Európa Kupán, amelyre a rendező Hód-Fitness SE sportolóinak éppen egytucatnyi dobogós helyezése tette fel a koronát.

 

 

 

 

 

Kilenc ország részvételével október 29-én és 30 -án Hódmezővásárhelyen rendezték meg a XIV. Fit Kid Európa Kupa versenyeit.

 

Az év legnagyobb hazai Fit Kid versenyére kilenc országból érkezett félezernél több versenyző és kísérő érkezett Hódmezővásárhelyre.

 

A rendezvény díszvendége Gelencsér Tímea, a Miss World Hungary idei szépségkirálynője volt, aki egyébként maga is fitnesz sportoló, Fitness Woman Országos Bajnok.

A versenyek a Hódtói Sportcsarnokban mindkét napon reggel 9 óra 30 perckor kezdődtek, az eredményhirdetések pedig 18 óra után voltak.

A nemcsak izgalmas, hanem látványos sportrendezvény teltházat vonzott mindkét napon. Nagyszerű lehetőség volt, hogy mindkét nap teljes programját bárki nézhette a Youtube-on élőben.

 

A Fit Kid Kupa történetében először fordul elő, hogy nemcsak az első 3 helyezettet díjazták, hanem 4.5. és 6. helyen végzetteket is, valamint a szponzoroknak köszönhetően ajándékokkal is elismerték a legjobb sportolók teljesítményét.  

 

A rendező Hód-Fitness SE versenyzői közül egyéniben öt lány képviselte hazánkat. Az egyéni versenyzők mellett öt csapat is kvalifikálta magát az Európa Kupára. Valamennyien nagy sikert arattak, nemcsak a laikusok, hanem a nemzetközi pontozó bírók között is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hód- Fitness Se eredményei a XIV. Fit-Kid Európa Kupán

Magyarország - Hódmezővásárhely  2016.Október 29-30.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéni OPEN - 2016.Október 29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Döntőbe jutottak:

 

 

 

 

 

 

 

IV.korcs.

Szkalonai Fanni

 

 

 

 

 

 

IX.korcs.

Törökgyörgy Adrienn

 

 

 

 

 

 

Senior

Nagy Viktória

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Open helyezettek:

 

 

 

 

 

 

 

II.korcs.

Papp Jázmin

 

1.helyezés

 

 

 

 

Senior

Tóth Jennifer

 

1.helyezés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dance show - Csapat eredmények:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 I.kategória - Muffin

1.helyezés

 

 

 

 

 

 

 

Hettig Léna

 

 

 

 

 

 

 

Berecz Júlia

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Viola

 

 

 

 

 

 

 

Fazekas Boglárka Zoé

 

 

 

 

 

 

 

Gulyás Fanni

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. kategória - Fruits

3.helyezés

 

 

 

 

 

 

 

Bányai Eszter

 

 

 

 

 

 

 

Oszwald Gerda

 

 

 

 

 

 

 

Rabie Jumana Rose

 

 

 

 

 

 

 

Alácsi Kamilla

 

 

 

 

 

 

 

Pálvölgyi Zita

 

 

 

 

 

 

 

Molnár Dézy

 

 

 

 

 

 

 

Szűcs Boróka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IV. kategória - Mascara

1.helyezés

 

 

 

 

 

 

 

Pintér Anita

 

 

 

 

 

 

 

Alácsi Hedvig

 

 

 

 

 

 

 

Mispál Luca

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Molli

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéni és csapat döntő - 2016.Október 30.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéni Európa Bajnok:

 

 

 

 

 

 

 

IV.korcs.

Szkalonai Fanni

 

 

 

 

 

 

IX.korcs.

Törökgyörgy Adrienn

 

 

 

 

 

 

Senior

Nagy Viktória

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Európa Bajnok csapat:

 

 

 

 

 

 

 

III.Korcs. - Trió / Fine

Szkalonai Fanni

 

 

 

 

 

 

 

Törökgyörgy Adrienn

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Viktória

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II.korcs.Nagycsapat -Játék katonák

 

 

 

 

 

 

 

Papp Jázmin

 

 

 

 

 

 

 

Szkalonai Fanni

 

 

 

 

 

 

 

Bósz Milla

 

 

 

 

 

 

 

Rumpler Bianka

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Gréta

 

 

 

 

 

 

 

Uhrin Szimonetta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III.korcs.Nagycsapat - Spárta

 

 

 

 

 

 

 

 

Szkalonai Fanni

 

 

 

 

 

 

 

Bósz Milla

 

 

 

 

 

 

 

Szöllősi Sztella

 

 

 

 

 

 

 

Törökgyörgy Adrienn

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Viktória

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Márta Kata

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További helyezések:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I.korcs.Nagycsapat - Óz 

2.helyezés

 

 

 

 

 

 

 

Ruzsity Jázmin

 

 

 

 

 

 

 

Preczer Szintia

 

 

 

 

 

 

 

Bakos Fanni

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Viktória

 

 

 

 

 

 

 

Benda Nina

 

 

 

 

 

 

 

Törökgyörgy Hanna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III.korcs. Duó - Sherlock  Holmes

4.helyezés

 

 

 

 

 

 

 

Szöllősi Sztella

 

 

 

 

 

 

 

Törökgyörgy Adrienn

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Edzők:

Ráci Ildikó vezetőedző

 

 

 

 

 

 

 

Miklós Melinda edző

Dr.Szatmári Zoltán akrobatika edző

 

 

 

 

 

Fit-Kid Európa Kupa arany pillanatai:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Festett képeslapokon Vásárhely

Festett képeslapokon Vásárhely

Olyan a hatás, mintha reprodukciókat, valódi festményeket tartanánk a kezünkben. A látvány mellett anyaguk, tapintásuk is ezt az érzést erősíti. Képekkel!
Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

Újabb vereséget könyvelhet el a Hódmezővásárhelyi Felnőtt Női Kézilabda csapat, miután Budapesten elbukták a bajnoki forduló szombati mérkőzését is.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.