KözéletEgy ismeretlen ismerős emlékére

2025. augusztus 8., péntek
 
Egy ismeretlen ismerős emlékére

Nincs, aki ne találkozott volna a nevével, amikor kézbe vette a laboreredményét. Valójában talán fel sem tűnt a neve, pedig a munkája eredményeként közel félévszázadon át a vásárhelyi és vonzáskörzete lakosai az egészségi állapotukról fontos információkat kaphattak.

 

 


Az Erzsébet Kórház Központi Laboratóriumában dolgozott Dr. Vas István Jánosné Dr. Bartucz Lídia Anna, aki 74 éves korában hunyt el.

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumba járt középiskolába, ahol 1968-ban érettségizett. Az érettségit követően a Hódmezővásárhelyi Divatkötöttárugyárban helyezkedett el, édesanyja is itt dolgozott. Mivel az orvoslás jobban érdekelte, ezért 1969-ben már az egészségügyben dolgozott a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban. Kezdetben segédasszisztensként, majd 1970-től segédápoló és még abban az évben megkezdte egyetemi tanulmányait az orvosi egyetemen.

 

A Szegedi Orvostudományi Egyetemet 1976-ban dicsérettel végezte el és még abban az évben októbertől gyakorló orvos a hódmezővásárhelyi kórház laboratóriumában. 1982-ben szakorvosi vizsgát tett klinikai labordiagnosztikai orvosként és ezen a szakterületen maradt nyugdíjazásáig. A kórházban ismerkedett meg későbbi férjével, Dr. Vas István Jánossal, akivel 1976-ban házasodtak össze.

2012-ben az egészségügyben végzett áldozatos munkájának elismeréséül a város Semmelweis-napi ünnepségén elismerésben részesült.

Szakmai elhivatottsága olyan mértékű volt, hogy nyugdíjazását követően is maradt a kórházban és korábbi szakterületén végezte a munkáját.

A betegekkel, a kollégáival mindig előzékeny és készséges volt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augusztus 27-30. között, a szegedi Tisza-parton.
XIX. Borfesztivál Vásárhelyen

XIX. Borfesztivál Vásárhelyen

A Szent István király ünnepe és a XIX. Borfesztivál programjairól  Márki-Zay Péter polgármester és Gyöngyösi Ferenc alpolgármester sajtótájékoztatót tartott. Részletes program.
Várható a szúnyogirtás a Holtágon

Várható a szúnyogirtás a Holtágon

Békés és Csongrád-Csanád vármegyében a folyók holtágain, illetve a Tisza-tónál repülőről végzik a biológiai beavatkozást.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.