Kultúra, oktatásXIX. Borfesztivál Vásárhelyen

2025. augusztus 4., hétfő
 
XIX. Borfesztivál Vásárhelyen

A Szent István király ünnepe és a XIX. Borfesztivál programjairól augusztus 4-én Márki-Zay Péter polgármester és Gyöngyösi Ferenc alpolgármester sajtótájékoztatót tartott.

 

 

 

 

 

 

Márki-Zay Péter elmondta azt is, hogy toronylátogatás is lesz, a fesztivál első négy napján, minden nap 16 órától. Az első turnusokat ő maga fogja körbevezetni. A toronylátogatást idén a Városkártyával rendelkezők féláron, azaz 500 forintért vehetik igénybe.

 

Idén is lesz Hímző-Pont, ahol a vásárhelyi hímzés fortélyait lehet megtanulni, a Tourinform Iroda  standjánál pedig majd avásárlásra is lehetőség nyílik.

 

Mint minden évben Márki-Zay Péter polgármestersége idején, a mostani borfesztiválról sem maradhatnak el a közéleti beszélgetések.

15-én, pénteken Bod Péter Ákossal beszélget majd Márki-Zay Péter,

16-án szombaton Gulyás Balázs és vendégei lesznek majd színpadon, míg

19-én, kedden, Hadházy Ákos lesz Márki-Zay Péter vendége.

 

A fesztivál első napján, 16 órakor hivatalosan és ünnepélyesen is átadják a Sarokház előtti, megújult teret. Ezt követi majd a szokásos borlovagok felvonulása és a fesztivál ünnepélyes megnyitója. A fesztivál zárónapján a szokásokhoz híven a Szent István térre szervezték a 20-i városi ünnepséget, ami szerdán 9 órakor kezdődik, utána pedig mise következik.

 

Idén 20 borász, 22 vendéglátó és 14 vásáros gondoskodik majd arról, hogy senki ne maradjon éhes vagy szomjas. Szombaton, augusztus 16-án pedig kiderül az is, hogy melyik bor nyeri el az idei Vásárhely bora címet.

20-án este 22 órakor – a megállapodás szerint kétévente, mivel tavaly nem volt -  tűzijátékkal zárul az ötnapos rendezvénysorozat.

Részletes program:


 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Várható a szúnyogirtás a Holtágon

Várható a szúnyogirtás a Holtágon

Békés és Csongrád-Csanád vármegyében a folyók holtágain, illetve a Tisza-tónál repülőről végzik a biológiai beavatkozást.
Kilencven éve született Antal Imre

Kilencven éve született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencven éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Emlékezés a roma holokausztra

Emlékezés a roma holokausztra

A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján lett a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Mindenszentek és halottak napja
Mindenszentek és halottak napja Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. Gyertyákat, mécseseket gyújtunk az elhunytak emlékére.