SportÉrtékes siker az új bajnokságban

2021. október 3., vasárnap
 
Értékes siker az új bajnokságban

Két olyan csapat találkozott október 2-án este a Hódtói Sportcsarnokban, akiknek nem alakult ideálisan a szezonnyitó: a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli SMAFC elleni, idegenbeli meccsét a harmadik negyed döntötte el a soproniak javára, míg az Újpest-MT a Győrtől kapott ki hazai pályán.

 

 

 

 

 

 

 

 

A nyári átalakulások következtében mindkét együttes formálódó állapotban tart, így előzetesen annak ellenére sem lehetett tudni, hogy mire is lehet számítani, hogy a Zöld csoportban az utóbbi időszakban igazi rangadóvá nőtte ki magát a Kosársuli-Újpest párharc.

Fantasztikusan kezdődött hazai szempontból a meccs, hisz bő három perc alatt lerohanta a pénteki névadó szponzori aláírás értelmében immár hivatalosan is Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulivá avanzsáló sárga mezes gárda az Újpestet: Pavlovic és Varga Ákos gyors egy-egyeinek, Bodócsi triplájának és jó védekezésnek köszönhetően 11-2-nél már időt is kellett kérnie a vendégek edzőjének, Surmann Gábornak. Helyenként sikerült is rendezniük a sorokat a saját palánkjuk alatt, elöl pedig Rosemond kosaraival tartották úgy-ahogy a lépést – tényleg csak úgy-ahogy, hisz a cseréket követően is jól felépített támadásokkal, valamint a Varga testvérek és Pavlovic harciasságával a negyed végéhez közeledve kialakult az addigi legnagyobb különbség (22-10). Az utolsó két perc a vendégeké volt, 22-15-tel zárult az első felvonás.

A második negyed ott kezdődött, ahol az első, a hazai jó lepattanózás elöl kosarakkal társult. A 14. percben, a korábban a Kosársulinál is játszó Varga Dániel pontjai után az ezer fokon égő Pavlovic triplája „robbantotta fel” a vásárhelyi kispadot (30-19), két perccel később Varga Zalán tette meg ugyanezt (33-22), majd Bálint kettese után ismét időt kért az Újpest (35-22 a 17. percben). Az időkérés után előbb a korábbi Kosársuli-kedvenc, Kelemen Balázs „köszönt be”, majd épp őt verte meg egy-egyben zseniálisan Vejinovic (37-24). A félidő végére stabilizálódott ez a különbség, 40-28-as vásárhelyi vezetéssel vonulhattak pihenőre a felek.

 

A szünetet követően mindkét csapat pontatlanul kezdett, a rohanásból pedig végül Kelemen szemfüles labdalopásai által a lilák jöttek ki jobban, amit Kosársuli-időkérés követett (44-37 a 23. percben). A Pavlovic-Rosemond párbajból Bodócsi hármasa „rángatta ki” a játékot, majd egyre inkább közelebb zárkózott az Újpest, ami a 27. percre veszélyes közelségre szűkült (egy újabb hazai technikai szünet előtt 53-50 volt az állás). Jókor és jól jöttek Szablics Péter vezetőedző és Utasi Gábor másodedző szavai, hisz előbb Borbáth, majd Vejinovic extra triplája ismét tíz pont fölé duzzasztotta a különbséget. A negyed vége előtt egy perccel Varga Zalán nyugtatta a kedélyeket, a dudaszó pillanatában Bálint is megtehette volna ugyanezt, ha bő félpályás próbálkozása a gyűrűről a hálóba, és nem kifelé pattan.

66-60-nal indult az utolsó tíz perc, majd a két Varga kosaraival folytatódott. 68-64-nél ismét belátható távolságra ért az Újpest, ekkor azonban Bodócsi távolijai sültek parádésan, ami - mint kiderült - abszolút döntő faktornak bizonyult. A lendület vitte a csapatot, Vejinovic óriási triplája, majd Bálintnak kiosztott asszisztja pedig az utolsó döféseket adta az újpestieknek (84-67 a 38. percben). A végén már minden összejött, a húsz pontot is átlépte a különbség, a lefújás pillanatában pedig 91-74-et mutatott az eredményjelző: a Kosársuli az elsőtől az utolsó másodpercig vezetve győzte le az Újpestet, így megszerezte első, nagyon értékes sikerét az új bajnokságban!

 

NB I/B Zöld csoport, 2. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Újpest-MT 91-74 (22-15, 18-13, 23-30, 28-16)

Hódtói Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Gál, Földi, Fodor

 

Kosársuli: Bodócsi 18/12, Varga Á. 10, Varga Z. 19/9, Pavlovic 21/3, Kovacevic -
Cserék: Borbáth 3/3, Vejinovic 9/6, Bálint 11, Megyesi -
Vezetőedző: Szablics Péter

Újpest: Rosemond 13/3, Katona 18/3, Pollák 13/3, Varga 10, Nárai 2
Cserék: Puszta 7/3, Bea 2, Kelemen 6, Kékesi , Renkecz, Ipacs
Vezetőedző: Surmann Gábor

 

Szablics Péter vezetőedző értékelése: „A csapat ma nagyon együtt volt, az elejétől kezdve koncentráltan játszottunk. Nehéz, egyben fontos győzelem volt a mai, mert az Újpest egy erős ellenfél."

 

Az U20-asoknál az újpestiek remek második félidei játékkal magabiztosan, 101-57-re nyertek. A mérkőzés legeredményesebbje a vendégek 29 pontig jutó húzóembere, Marko Grkovic volt.

 

A Kosársuli október 8-án az MTK otthonában lép pályára.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős fejlesztések a Mezőgazdasági Karon

Jelentős fejlesztések a Mezőgazdasági Karon

A napokban 3 és félmilliárdos beruházással új Takarmányvizsgálót, Informatikai Laboratóriumot és előadótermet avathattak fel az SZTE Mezőgazdasági Karán.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 41. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 41. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

Mennyi időt és pénzt fordítasz önmagadra? Igen elterjedt tévhit, amit sajnos a reklámok is sugallnak, hogy a megérdemlem érzését tárgyak vásárlásával lehet kiváltani.
Mi motivál engem? A 7 legfontosabb szempont a munkában

Mi motivál engem? A 7 legfontosabb szempont a munkában

A félelem és a bizonytalanság érzése az egyik legveszélyesebb a motivációt tekintve. Van ellene néhány jónak tűnő ötletünk!
 
Hirdetés

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat adtak át
Díszdiplomákat adtak át Október 22-én a díszközgyűlés keretében két pedagógus díszdiplomát kapott. Mindketten 65 éve szereztek diplomát.
 
Egy négyzetméter kétszer drágább Szegeden, mint Vásárhelyen
Egy négyzetméter kétszer drágább Szegeden, mint Vásárhelyen A koronavírus-járvány után bekövetkezett ingatlanpiaci korrekció Csongrád-Csanád megye ingatlanpiacának kínálati árait is pozitív irányba mozdította el.
 
Asztalosműhely és raktár égett a Rárósi úton
Asztalosműhely és raktár égett a Rárósi úton Hódmezővásárhelyen, a Rárósi úton október 19-én az esti órákban kigyulladt egy asztalosüzem épületének tetőszerkezete, valamint egy raktár. .
 
Te mit halogatsz? Titkok a lakásban
Te mit halogatsz? Titkok a lakásban

Maga a halogatás nem használ, mivel bár passzívnak látszik, valójában erős ellenerők feszülésének eredménye, így hihetetlenül sok energiánkat emészti fel.

 
Teszt az egészséges táplálkozásról
Teszt az egészséges táplálkozásról

Már szinte unalmasak lehetnek a heti- és havilapok, vagy a különböző internetes oldalakon található tesztek sokasága, amelyek megmondják mit és hogyan…? Mi most egy teljesen egyszerű de hatékony teszttel bizonyítjuk be, hogy lehet másképpen is..!

 
Szégyenlős vagy, na de miért is?
Szégyenlős vagy, na de miért is?

Sok fiatal teszi fel önmagának a kérdést: Szégyenlős vagyok? Mennyiben térek el a normális emberektől? Voltaképpen olyan címke, melyet az ember maga akaszt a saját nya­kába.

 

 
Nyelvtörő városnevet kell megtanulni
Nyelvtörő városnevet kell megtanulni Lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de nem kerülhetik meg azt a problémát, hogy Márki-Zay Péterről beszélve, egy kiejthetetlen nevű magyar település polgármesteréről van szó.