Kultúra, oktatásErdélyi családok élettörténetei az Emlékpontban

2019. november 19., kedd
 
Erdélyi családok élettörténetei az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában megnyílt a Tiltott kastélyok. Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében című, nemzetközi multimédiás kiállítás, amely a tizenhatodik századtól napjainkig tartó időutazásra hívja a látogatókat.

 

 

 

 


 

A tárlat kurátorai, Margittai Gábor és Major Anita évtizedek óta kutatják az erdélyi magyar arisztokrácia történetét, a huszadik és a huszonegyedik században folytatott harcukat, amely során igyekeznek ismét gyökeret verni szülőföldjükön. Erről Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője szólt köszöntőjében, hangsúlyozva, hogy a történelmi magyar családok leszármazottai nemcsak gazdasági, de művelődési és jószolgálati tevékenységet is igyekeznek folytatni, s a magyar kultúrát megjeleníteni a magyarság őrhelyein, az erdélyi kastélyok világában.

 

Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője kifejtette: a bemutatott családok a magyar történelemben gazdasági erejükkel és politikai érdekérvényesítő képességükkel meghatározó szerepet töltöttek be, s a kultúra iránti elkötelezettségükkel, társadalmi szerepvállalásukkal az egész Kárpát-medencei magyarság történelmét formálták.

 

Zakar Péter történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese megnyitójában arról is szólt, hogy a román történettudomány képviselőinek jelentős része állítja, hogy a magyar és Habsburg arisztokrácia közösen igyekezett a román népet „tudatlanságban tartani”, miközben tény, hogy a kolozsvári piarista iskola tanulóinak közel fele a román nemzetiséghez tartozott már az 1840-es évek közepén. A rektorhelyettes emlékeztetett: 1949. március 3-ra virradóra a történelmi családok tagjait ősi birtokaikról húszkilónyi holmi elvitelét engedélyezve a román kommunista egységek telepítették ki.

 

– Több évtizedes kényszerű hallgatás után újra lehet beszélni az osztályként és magyarként is kisebbségi létbe szorított réteg dicső és tragikus múltjáról – jelentette ki Major Anita. A tárlat egyik kurátora szólt történelmi családok mai leszármazottjainak a rendszerváltást követő restitúció, azaz a visszaszolgáltatás során a folyamatot hátráltató hivatalos fórumokkal szemben vívott harcáról, amelyet a témáról megjelentetett könyvben, filmsorozatban és a Hódmezővásárhelyen 2020. január 20-ig látható kiállítás formájában is dokumentáltak.

 

A megnyitón a Németh László Gimnázium, Általános iskola diákjai erdélyi népdalcsokrot énekeltek.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Mi lesz veled szakképzés?

Mi lesz veled szakképzés?

Az Országgyűlés elfogadta a szakképzésről szóló törvényjavaslatot. Szakmai szervezetek egész sora tiltakozott ellene, a kormánypárti többséget ez hidegen hagyta.
Még mindig nem került pont az ügy végére

Még mindig nem került pont az ügy végére

Ismét meghosszabbították annak a mindszenti férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen kiskorú szexuális kényszerítése bűntette ügyében nyomoznak.
Egyetlen ponton múlott

Egyetlen ponton múlott

Az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában Kecskemétre látogatott a Kosársuli felnőtt csapata. Megnyerhették volna a derbit, de hiányzott pár extra teljesítmény.
Idén is ingyen korizás

Idén is ingyen korizás

Elkezdték a jégpálya alapozását a Kossuth téren. Hagyományosan a Mikulás hozza december 5-e körül a jégpályát, de az időjárás még közbeszólhat.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.