Kék hírekEnnél jobb helyet is találhatott volna

2015. január 17., szombat
 
Ennél jobb helyet is találhatott volna

Rosszul gondolta a 40 éves P. Sándor, hogy a legjobb búvóhely az ágyneműtartó lesz. Az éber zsaruk gyorsan ki is szedték onnan.

 

 

 


Orosházán fogtak el a rendőrök egy csongrádi férfit, aki ellen több bírósági elfogatóparancs volt érvényben. Rendőrnek adta ki magát, társaival így károsított meg egy 87 éves bácsit.

Január 14-én bűnügyi őrizetbe vették a 40 éves csongrádi P. Sándort, aki ellen kábítószerrel kapcsolatos, illetve csalás bűncselekmények miatt több büntetőeljárás is van folyamatban.

 

A Szegedi Törvényszék és a Szentesi Járásbíróság is adott ki ellene elfogatóparancsot. A férfi január 14-én 9 óra körül egy nővel megjelent egy orosházi családi háznál. A páros rendőri intézkedést, házkutatást színlelt azzal a magyarázattal, hogy információik szerint a házban élő 87 éves bácsinál lopott ékszerek, valamint pénz van, melyeket le kell foglalniuk.

Sajnos az idős férfi ijedtében bedőlt a trükknek és elővette megtakarított pénzét és értékeit, amit a páros elvitt. A rendőrségre 11 óra 42 perckor érkezett bejelentés a történtekről. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei először azt az orosházi férfit azonosították, aki az álrendőröket bérelt autóval a házhoz vitte, majd meg is várta őket.

A nyomozók a 37 éves B. Józsefet gyanúsítottként hallgatták ki. A lakásán tartott házkutatáskor egy ágyneműtartóban megbújva találták meg a 40 éves csongrádi P. Sándort, aki a megalapozott gyanú szerint az idős férfinél rendőrnek adta ki magát. Elfogásakor 170 ezer forint volt nála, mely a nyomozás eddigi adatai szerint a bácsitól kicsalt pénz egy része, ezért azt a rendőrség lefoglalta.

Az Orosházi Rendőrkapitányság P. Sándort kihallgatását követően őrizetbe vette. A nyomozók P. Sándor nő társát jelenleg még keresik.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Kultúra egy héten át

Kultúra egy héten át

Január 18-án a Bessenyei díjátadóval és emlékesttel kezdődött a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett egyhetes programsorozat. Itt a teljes és részletes program!
Az arcodra van írva milyen vagy

Az arcodra van írva milyen vagy

Ha két ember összeillik, ezt lehet szó szerint érteni! Próbálja ki, hogy szemből nézve (lefényképezve) összeilleszti kettőjük portréját. Vajon összeillenek a fő vonalak?
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.