Kultúra, oktatásEmber a fényképek mögött - Hommage á Plohn József

2019. július 5., péntek
 
Ember a fényképek mögött - Hommage á Plohn József

A fényképészmester születésének 150. évfordulója tiszteletére Ember a fényképek mögött. Hommage á Plohn József (1869-1944) címmel tart előadást július 10-én, szerdán 17 órai kezdettel Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum helytörténész-muzeológusa az Alföldi Galériában.

 

 

 

 

 

 

 

A kiállítóhely A Plohn műterem 75 éve című kiállítása bemutatja a fényképész Plohn Józsefet, mostani előadás résztvevői pedig a fényképek mögé pillanatnak és megismertetik az alkotó embert. Az előadó felvázolja Plohn József és családja életét, a vásárhelyi polgári társadalomban játszott szerepét, valamint kapcsolatát a helyi képzőművészekkel.

 

Kiderül kik inspirálták Plohn Józsefet arra, hogy az 1880-as évek közepétől elkezdje megörökíteni Vásárhely és környékének mindennapi életét. E fotókból aztán az 1920-as évek elejére egyedülálló néprajzi fotógyűjteményt hozott létre, melyet Képek a magyar alföldi népéletből címmel 1922-től igyekezett kiadni.

 

A Plohn műterem fénykorának az 1890-es évek közepétől az 1920-as évek legelejéig terjedő időszakot tekinthetjük. Az I. világháborút követően a csökkenő a fizetőképes kereslet és egyre erősebb konkurencia miatt a Plohn műterem fokozatosan háttérbe szorult, működése bizonytalanná vált. Az 1920-as évek elején keresetét reklámversek fabrikálásával igyekezett kiegészíteni, a Hiszekegyet átírása miatt azonban nemzetgyalázásért beperelték és elítélték, de később felmentették.

 

Az idősödő és betegeskedő Plohn 1929-ben társként bevette műtermébe Balogh Dezső budapesti fényképészt. Lőkös Sándor és Pudler György az 1930-as évek végén dolgozott nála, míg Lusztig Imre volt az utolsó tanítványa 1942-1943 között. A zsidótörvények hatására az 1940-es évek elejétől fokozatosan romló életkörülményei miatt 1943-ban még nagyméretű utazókameráját is eladni kényszerült.

 

1944. június 16-án Szegeden át deportálták az idős fényképészt, aki útban a koncentrációs tábor felé a marhavagonban életét vesztette. Hagyatékát 1952-ben vásárolta meg özvegyétől a múzeum.

 

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Mozgás Éjszakája 2019

Mozgás Éjszakája 2019

20 szervezet, sportklub vagy egyéni tréner részvételével, több mint 26 mozgásformát próbálhatnak a hódmezővásárhelyi és térségi lakosok. Részletes program.
Megemlékezés a vásárhelyi zsinagógában

Megemlékezés a vásárhelyi zsinagógában

Országszerte megemlékezéseket tartottak ezekben a hetekben, így Hódmezővásárhelyen is. Európa parlamenti képviselő, és a volt külügyminiszter is jelen volt.

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.