Kék hírekElőzetesbe került a vásárhelyi zsaroló nő

2014. június 27., péntek
 
Előzetesbe került a vásárhelyi zsaroló nő

Előzetes letartóztatásba került az 51 éves hódmezővásárhelyi K. Éva, akit zsarolás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe kedden a rendőrség. A bíróság döntése alapján az előzetes letartóztatás július 27-ig tart.

 

 

 


A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azért kezdeményezte K. Éva előzetes letartóztatását, mivel megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. június 17-én egy internetes közösségi portálon levő profilján keresztül elektronikus üzenetet hagyott a sértettnek, hogy amennyiben délután 3 óráig nem ad át részére 2 és fél millió forintot, úgy gépkocsiját összetöri, illetőleg őt az „intenzívre teszi”. Mivel a sértett az üzenetre nem reagált, ezért a gyanúsított másnap a sértett lakásához ment, ahol postaládájába a követelését és a fenyegetését megismételve egy levelet dobott.

 

Mindezeken túlmenően a gyanúsított június 24-én a délelőtti órákban egy vásárhelyi bevásárló központban 11.922.-Ft értékben élelmiszereket rejtett el ruházatába. A lopást az áruház biztonsági őrei észre vették és K. Évát feltartóztatták.

Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség közlése szerint a gyanúsított megélhetést biztosító rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, többször állt már bíróság előtt, valamint jelenleg is mintegy tíz büntetőeljárás van vele szemben folyamatban vagyon elleni bűncselekmények miatt, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, illetve a bizonyítási eljárást meghiúsítani, megnehezíteni törekedne, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.

 

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.

 

Olvassa el ezt is!

Ki mennyit ér – másodfokon

Ki mennyit ér – másodfokon

Folytatódik a bíróságon Havránek Ferenc és Havasi Katalin csatája: ki-ki a saját igazát keresi a már két éve zajló perekben, amelynek most lesz a másodfokú tárgyalása.
Ötletek az otthon védelmére nyaralás idején

Ötletek az otthon védelmére nyaralás idején

Az országban havonta átlagosan körülbelül 2 ezer betörést regisztrálnak a hatóságok. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetőit csak ritkán kerítik kézre. 10 fontos szabály!

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.