Kék hírekElőzetesben a kegyetlen nőverő

2022. február 1., kedd
 
Előzetesben a kegyetlen nőverő

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

 

 

 

 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben is írtunk, a megalapozott gyanú szerint január 29-én délután – röviddel megismerkedésük után – a román illetőségű gyanúsított Hódmezővásárhelyen egy lakásban több alkalommal ököllel fejen és felsőtesten ütötte a sértettet. A sértettet röviddel ezt követően járókelők találták meg félmeztelenül, magatehetetlen állapotban, a fagypontot néhány fokkal meghaladó hidegben a Makói úton a házhoz közeli vízelvezető árokban.

 

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, jelenleg is kórházi kezelésre szorul.

 

Az elsőfokon eljárt nyomozási bíró döntésében kifejtette, hogy a kiemelkedő tárgyi súlyú (2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett) bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, magyarországi kötődéssel nem rendelkező férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint esetében az is megalapozottan feltehető, hogy meg nem engedett módon próbálná meg befolyásolni a bizonyítást.

 

A bíróság szerint a gyanúsított esetében a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése szükséges volt, mivel a letartóztatással elérni kívánt célok egyéb módon nem érhetőek el.

 

A bíróság végzése ellen a védő fellebbezést jelentett be, ezért az nem vált véglegessé.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Héjja Antal

Elhunyt Héjja Antal

67 éves korában súlyos betegsége következtében elhunyt a hódmezővásárhelyi atlétikai élet nagy doyenje.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Végzősök ünnepe

Végzősök ünnepe

Január 28-án tartották a 61. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülést a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán, Hódmezővásárhelyen.
Elhunyt Egyed Béla

Elhunyt Egyed Béla

73 éves korában meghalt a Hód-Mezőgazda Zrt., Pro Urbe díjas nyugalmazott vezérigazgatója, aki a térség agráriumában végzett tevékenységével Hódmezővásárhely hírnevét is öregbítette.
 

És ezt már olvasta?

Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.