KözéletElhunyt Bán Sándor

2015. december 8., kedd
 
Elhunyt Bán Sándor

Életének 75. évében rövid súlyos betegség után december 6-án elhunyt Bán Sándor atléta.

 

 

 

 

 

Az 1941-ben született hódmezővásárhelyi sportoló I. osztályú tájékozódási futó, korosztályos megyei-, vidék-, és országos bajnok volt.

A Vásárhelyi Hírek sportrovatának rendszeres szereplője volt. Idén tavasszal a Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club tagjaként két dobogós helyezéséről is beszámoltunk.

 

Közel hat évtizeden át sportolóként, edzőként, sportvezetőként beírta nevét Hódmezővásárhely sporttörténetébe.

 

Búcsúztatása december 16-án délelőtt féltizenegykor lesz a Katolikus temetőben.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen ünnepelt a Hungerit Zrt

Vásárhelyen ünnepelt a Hungerit Zrt

Jubileumi ünnepség miniszteri részvétellel. Nagyszabású tervek, 300 új munkavállaló felvételével. Muszlimokat is keresnek a rituális vágáshoz.
Epilógus helyett

Epilógus helyett

Öt év után elbúcsúzott pénteken a Vásárhelyi Látóhatár nyomtatott formátuma. A továbbiakban - gyakori frissítések ígéretével - a lap online formában elérhető továbbra is. Képekkel!
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.