GazdaságVásárhelyen ünnepelt a Hungerit Zrt

2015. december 6., vasárnap
 
Vásárhelyen ünnepelt a Hungerit Zrt

A huszonöt éves, szentesi Hungerit Zrt. a magyar élelmiszeripar egyik zászlóshajója - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sasban rendezett ünnepségen.

 

 

 

 

A Hungerit Zrt. kiváló minőségű termékeivel a világpiac legtávolabbi pontjain is képviseli a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart - mondta a politikus a vállalkozás alapításának jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen.

Magyar József, a Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója felidézte, a Hungerit Zrt. elődjének első teljes évében, 1991-ben az árbevétel 700 millió forint volt. A vállalkozás a 41 regisztrált baromfifeldolgozó cég közül ma messze a legnagyobb 44 milliárd forintos árbevételével - tette hozzá.

A cég indulásakor 189 alkalmazott foglalkoztatott, ma 1632 embernek adnak munkát, a vállalkozás érdekeltségeit is beleszámolva pedig 2200 dolgozó megélhetését biztosítják - mondta Magyar József, aki beszéde végén bejelentette: a vállalkozás vezetését átadja fiának és az igazgatótanácsban résztvevő lányának.

 

A Hungerit Zrt-ről nemcsak a jubileum kapcsán cikkeztek az elmúlt napokban, hanem egy - az első pillantásra - meghökkentő hirdetésük miatt is.

A szentesi baromfifeldolgozó ugyanis muszlim munkatársakat keres, mivel a cégnél jelentősen megnőtt az igény a vallási szempontból megfelelő húsra a Nyugat-Európában időző muszlimok ellátása miatt.

A Hungerit Zrt. eddig is üzleti kapcsolatban állt arab országokkal, a megrendelők pedig ragaszkodtak ahhoz, hogy hithű muszlim is közreműködjön a baromfihús feldolgozásának folyamatában, ennek az igénynek az üzem meg tudott felelni, heti három órában végeztek úgynevezett ’halal’ vágást, amelyet egy Budapestről hetente leutazó diplomás mérnök végzett. A baromfihús feldolgozásakor nem csupán a megfelelő imát kell elmondani, de speciális vágást is kell alkalmazni.

"Ezt szigorúan megkövetelik tőlünk a megrendelők, gondoljunk csak a nyárra, amikor a Magyarországon átvonuló migránsok eldobálták a szendvicseiket, mert bizonytalan volt a benne lévő hús származása. Ezt a piacot nem engedhetjük el, be kell tartanunk az előírásokat” – mondta Magyar József, a cég vezérigazgatója. 

Mivel a cég a piaci igények miatt kapacitásbővítésre kényszerül, egy második műszak elindítását tervezik márciustól, de ehhez 300 munkavállalóra van szükségük. Az eddigi tapasztalatok miatt Magyar József azt tervezi, hogy toborzást indítanak külföldön, illetve munkaközvetítő ügynökségeket bíznak meg a munkavállalók beszerzésével.

A munkahelyek feltöltéséhez a baromfifeldolgozó munkásszállást is épít, egy öt éve üresen álló iskola épületét fogják megvásárolni az önkormányzattól, erről pénteken döntés is született a szentesi közgyűlésben.

"Nem nyomortanyákat tervezünk, hanem kényelmes 2-3 ágyas szobákban fogjuk elhelyezni a majdani munkavállalóinkat. Nemcsak külföldről, hanem az ország bármely pontjáról tudunk fogadni 2016 tavaszától munkavállalókat. Márciustól indulna a második műszak, a teljes kapacitásnövelés pedig júniustól startolna" – tette hozzá a vezérigazgató.

 

Olvassa el ezt is!

Állítsák le a földárveréseket

Állítsák le a földárveréseket

A Jobbik szerint nem a családi gazdaságok fellendítése, hanem a fideszes jólét bebiztosítása a cél a most kezdődött földárverésekkel.
Új elnöke van a vásárhelyi Járásbíróságnak

Új elnöke van a vásárhelyi Járásbíróságnak

Eddig - szintén Vásárhelyen - büntető ügyszakos bíróként ítélkező tevékenységet folytatott.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.