Kultúra, oktatásEpilógus helyett

2015. december 7., hétfő
 

Öt év után elbúcsúzott pénteken a Vásárhelyi Látóhatár nyomtatott formátuma. A továbbiakban - gyakori frissítések ígéretével - a lap online formában elérhető továbbra is.

 

 

Fotók: Gaál Györgyi

 

 

Az utolsó lapszám december 4-én délután a Németh László Városi Könyvtárban tartott bemutatóján kiderült, sok vásárhelyi szívesen vette kézbe a nyomtatott lapot: hiányozni fog.

Benák Katalin főszerkesztő, aki a lap megálmodója 6 évfolyamon át 24 lapszám gondozója volt, úgy gondolja online formában is sokakhoz eljut majd. 

 

Erről beszélt pénteken is, mint mondta: „Korábbi és jelen szerkesztő társaimmal azon voltunk és leszünk a jövőben is, hogy minél több értékes pillanatban lehessen részük a helyi szerzők, városunkhoz, térségünkhöz kötődő írók, költők, művészek alkotásai, a kutatók publikációi és megismerésük által.”

 

Elhangzott, a Látóhatár nem szűnik meg, csupán a megjelenés formája változik, melynek legnagyobb előnye, hogy rövid átfutási idővel, terjedelmi korlátok nélkül publikálhatnak a szerzőik. Újdonság lesz a hangtárba feltöltött anyag, mely egyéb elfoglaltság mellett, vagy pihenésként hallhatóvá válik. 

 

Olvassa el ezt is!

Ezerszeres cukiság Vásárhelyen

Ezerszeres cukiság Vásárhelyen

Párnacsatázásra is alkalmas, aminek nem biztos, hogy az óvónők, gondozók igazán örülnének, bízzuk inkább a gyerekek innovatív képességére…!  Képekkel!
Javítottak eddigi mérlegükön

Javítottak eddigi mérlegükön

A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. Ezzel megszerezte szezonbeli harmadik diadalát. Kedden újra pályára lépnek.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.