Kék hírekElfogták a szeméremsértő férfit

2015. december 8., kedd
 
Elfogták a szeméremsértő férfit

Két nőt is szexuálisan zaklatott egy hódmezővásárhelyi férfi, aki ellen szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

 

 

 


A 32 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. december 5-én 4 óra 50 perc körüli időben egy vásárhelyi pékség előtt megszólította a sértettet és kezével a nő ruházatán keresztül végig simította nemi szervét. A nő ellökte magától, berohant az üzletbe és magára zárta az ajtót. A férfi nem sokkal később egy ABC előtt odament egy másik nőhöz és szó nélkül a vállára ütött, megfogta a kabátját és felfelé húzta azt. A sértett kiabálni kezdett, erre az elkövető elmenekült.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói december 7-én a városban elfogták és előállították. Ellene szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészségen a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A BM megjutalmazta a legjobb közfoglalkoztatókat

A BM megjutalmazta a legjobb közfoglalkoztatókat

A közfoglalkoztatásban kiemelkedően teljesítő önkormányzatokat jutalmaztak idén is. Az 50 önkormányzat egyike Székkutas lett. 3 millió forintot is kaptak.
Ezerszeres cukiság Vásárhelyen

Ezerszeres cukiság Vásárhelyen

Párnacsatázásra is alkalmas, aminek nem biztos, hogy az óvónők, gondozók igazán örülnének, bízzuk inkább a gyerekek innovatív képességére…!  Képekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.