BulvárEzerszeres cukiság Vásárhelyen

2015. december 7., hétfő
 

Találós kérdés: többfunkciós, testbarát anyaggal bevont, kifejezetten „óvodás-bölcsis-ergonomikus” csoportszoba tartozék, mi az?

 

 

 

Fotók: VH

 

 


A válasz: nem más, mint egy piros nagy szemeket meresztő kerek kispárna.

És hogy miért többfunkciós? A választ a pici gyerekek adták meg: lehet rajta ülve mesét hallgatni; pihenőidőben fejtámasz; pótolhatja a kedvenc otthoni plüssállatkát, vagy a „ronygyit”. Sőt fejünk tetejére téve egyensúly gyakorlásra, na és persze párnacsatázásra is alkalmas. Ez utóbbinak lehet, hogy az óvónők, gondozók nem igazán örülnének, bízzuk inkább a gyerekek innovatív képességére…!  

 

 

A kispárna változatos használatát mostantól Hódmezővásárhely és környékének 1000 óvodása és bölcsődése gyakorolhatja.

Hódmezővásárhely önkormányzata, a Johannita Segítő Szolgálat ajándékaként Vásárhely, Mártély, Székkutas óvodáiban, bölcsődéiben ezekben a napokban kezdtek meg a kiosztást, amit a területi önkormányzati képviselők abszolválnak.

 

Hétfőn a Kertvárosi Bölcsődében Bálint Gabriella képviselő osztott ki 160 kispárnát, és láthatóan legalább annyira örült hogy adhat, mint amennyire örültek a gyerekek az ajándéknak. Mint mondta, nagyon nagy szeretettel adja át a kispárnákat, örül annak is, hogy az Egyesített bölcsődei intézmény Hóvirág utcai bölcsődéje mellett, a körzetébe két óvoda és egy bölcsőde is tartozik, ahol majd szintén láthatja a mosolyt a gyerekek arcán.

Valóban, az első 1-2 perces megilletődés után, nagy rutinnal szorították magukhoz a pihe-puha kispárnát.   

 

Koszó Péter alpolgármester a Johannita Segítő Szolgálat délkelet-magyarországi elnöke a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, 1500 darab kispárnát a németországi testvérszervezetüktől kapták, akiktől már évek óta rengeteg élelmiszert, 1300 kórházi ágyat, sok gyógyászati segédeszközt kaptak. Hozzátette, a német testvérszervezettel nagyon jól kialakult, állandó kapcsolatuk van.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Angélától - Káposztás pogácsa

Ennivaló receptjeink - Angélától - Káposztás pogácsa

Baracskay Angéla a Vásárhelyi Hírek háziasszonya: A recept a spájzom alapján jött létre és eszméletlenül finom, kellemes - ropogós és lágy - állagot eredményezett.
Mozivarázs Mikulásra

Mozivarázs Mikulásra

Popcorn, üdítő, Minyonok. Ezzel, a kettőt a szájnak, egyet a szemnek szánt ajándékkal leptek meg 154 vásárhelyi gyereket a Mozaik Moziban. Képekkel!
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.