SportÉletét áldozta Vásárhely és a vidék vívósportjáért

2019. május 7., kedd
 
Életét áldozta Vásárhely és a vidék vívósportjáért

Belovai Péter honvéd vívómesternek állítottak emléket a Vívócentrum falán. Így nem csak József Attila emlékét őrzi az épület, hanem egy olyan sportolóét is, aki életét tette fel a legmagyarabb sport művelésére és tanítására. Tanítványai közül olimpiai és világbajnokok is kikerültek. A Magyar Szablyavívó Egyesület elnöke Máday Norbert, szívügyének tartja a sportág nagyjai emlékének méltó őrzését. Márki-Zay Péter polgármester és az emléktáblát felajánló Máday Norbert mondott beszédet.

 

 

 

 

 

 

Algyőn született 1912. február 28-án. és nevelkedett. Négy elemit és négy polgári iskolát végzett, majd a veszprémi katonaiskolában folytatta tanulmányait. Szegedi szolgálati helyén fölfigyeltek sport iránti fogékonyságára és sportos alkatára, ezért sportoktatói tanfolyamra küldték, a Magyar Királyi Toldi Miklós Sporttanár és

Vívómesterképző Intézetbe Ez indította el a pályafutását. A második világháború az egész sportiskolát Nyugatra sodorta. Belovai Péter innen visszakerülve, „mint a Horthy hadsereg sporttiszt-helyettese” megkapta a bélyeget. Véglegesen Hódmezővásárhelyen telepedett le. Családot alapított és Patzauer Aladár szeszkereskedő alkalmazta, mivel annak fiát vívni tanította Belovai sportfelkészültségére jellemző volt, hogy a vívás három fegyvernemén kívül még teniszt, tornát és úszást is oktatott, így a vásárhelyi sportközéletben jelentős szerepet kapott. A Patzauer kereskedés államosítása után, a Szent István téri Szeszipari Vállalat vette át az égetett szeszek terjesztését, ahol főkönyvelőként dolgozott tovább. Emberfeletti munkabírása volt. Kenyérkereső állása mellett több sport nemben edzősködött. Utóbb már Makóra is átjárt vívást tanítani, és nyári szünetben, amikor a Lánygimnázium tornaterme bezárt, a munkahelyén, egy raktárban oktatta tovább legjobb tanítványait. Minden edzésen öltönyben végezte fáradságos munkáját. Végül a vívás maradt számára a legkedvesebb, amelyben rendkívüli eredményeket ért el. Ő nevelte dr. Tóth Gézáné Juhász Katalin olimpiai és világbajnok tőrvívót, Gyuricza József világbajnok tőrvívót, Szabó Éva tőrvívó válogatott kerettagot, Kormány Lajos országos vidéki kardbajnokot és más Az OTSH által adományozott mesteredzői kitüntetést már nem tudta átvenni. 1962. december 23-án hunyt el. Egy makói edzésről tért haza, amikor túlhajtott szíve a vonaton hazafelé megállt. Elismerését már posztumuszként kapta. Életét áldozta Vásárhely és a vidék vívósportjáért.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Mezőgazdasági Kar programsorozata

A Mezőgazdasági Kar programsorozata

A Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi kara az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok idejére három országos és nemzetközi hírű programmal készül.
Lépéselőnyben a Kosársuli

Lépéselőnyben a Kosársuli

A nógrádiak méltó ellenfélként küzdöttek a bevehetetlen, felfokozott hangulatú vásárhelyi erődben. A Kosársuli egy nagy lépéssel közelebb került a feljutáshoz.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.