SportLépéselőnyben a Kosársuli

2019. május 5., vasárnap
 
Lépéselőnyben a Kosársuli

Nagy mérkőzéssel kezdődött meg az NB I/B Zöld csoportjának elődöntős párharca szombat este a Hódtói Sportcsarnokban. Az alapszakaszt megnyerő, majd a DEAC U23 elleni negyeddöntőt 2-0-val abszolváló Vásárhelyi Kosársuli ellenfele a Salgótarjáni KSE a legjobb négy között, és jól tudjuk, itt már pláne nincs könnyű találkozó. Ez sem volt az, a nógrádiak méltó ellenfélként küzdöttek a bevehetetlen, felfokozott hangulatú vásárhelyi erődben.

 

 

 

 

 


Pontszegényen indult a meccs, a kilátogató szurkolók már Bálint Erik nyitókettesét és Vas Péter szokásosnak mondható tripláját is tapssal fogadták – hát még néhány pillanattal később Béres Nándor látványos blokkját. A mieinket az erős csapatjáték vitte előre, mindenki egyaránt kivette a részét a védekezésből és a támadásból, ugyanakkor a sok vendégfaultból adódó lehetőséget kihagyott büntetők követték. A szoros taktikai harcból leheletnyivel a Kosársuli jött ki jobban, 19-14-gyel zárult az első negyed.

 

A folytatásban tovább növeltük előnyünket, Bálint Erik százszázalékosan dobta a középtávoliakat, Béres Nándor egy szép hármassal szállt be az összecsapásba, Molnár Bence esésből elhajított labdája pedig úgy hullott be függőlegesen az égből, hogy úgy éreztük, a hazai pálya varázsának fogalma tényleg létezik. Jött is az időkérés Ughy Alberttől, és jól is cselekedett a tarjáni tréner – Czégel triplájával a játékrész közepén már 12 ponttal (33-21) mentünk, aztán szépen-lassan közelebb lopództak a vendégek. A felzárkózás 38-36-nál állt meg, jókor érkezett tehát vásárhelyi szempontból a félidőt jelentő dudaszó.

 

Pláne úgy, hogy a pihenőt követően mintha az öltözőben ragadtak volna a pirosmezesek. Vas, Perák és Béres vezetésével másfél perc alatt tíz pontos fórt alakítottunk ki, csapatkapitányunk zseniális berepülős pöccintésénél felrobbant a csarnok. Varga Zalán kettesét követően ezúttal hiába kértek időt a salgótarjániak, a differencia nőtt és nőtt, Pavlovic büntetőjénél már 61-44 állt az eredményjelzőn. A negyed végét azonban 6-0-s rohammal zárta az ellenfél, így nyugalomra nem akadt ok a hajrára fordulva.

 

Molnár perceivel indult a végjáték, 68-57-nél, öt minutummal az utolsó dudaszó előtt pedig még nem is igazán sejthettük, milyen fordulatokat tartogat a rangadó. A semmiből megindult felfelé a Salgótarján, a mi támadásaink nem ültek, miközben Herendic és Boinitzer gyors hirtelenjében 70-67-re módosította az állást. Az igazi ki-ki ütközet egy balszerencsés ütés után (Herendic nyúlt oda Varga szájához) rázta fel igazán a hazai közönséget, hogy aztán Vas Péter triplája, majd Molnár és Varga sikeres büntetői gyakorlatilag eldöntsék a meccs végkimenetelét. A taktikai utasításokkal tűzdelt időkérések során mindkét edző igyekezett kisakkozni a győzelmet, mindez Tóth Tamás számára sikerült jobban, hisz a faultok utáni bónuszokkal okosan gazdálkodva behozhatatlan előnyre tettünk szert. A dudaszó pillanatában Vas szép hármasa méltón zárta le a találkozót: 82-74-es arányban diadalmaskodtunk, és egy nagy lépéssel közelebb kerültünk a feljutáshoz!

 

NB I/B Zöld csoport, elődöntő, első mérkőzés:

Vásárhelyi Kosársuli-Salgótarjáni KSE 82–74 (19-14, 19-22, 23-14, 21-24)

 

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Hervay, Kovács, Jurák
 

Kosársuli: Molnár 13/3, Kovács 5/3, Bálint 10, Vas 16/12, Perák 5,
Csere: VARGA 15, Béres 10/6, Pavlovic 1, Börcsök -, Czégel 3/3, Rostás 4.
Vezetőedző: Tóth Tamás

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Kosársuli javára

 

Tóth Tamás: „Hullámzó mérkőzést sikerült megnyernünk, amit érzésem szerint szinte végig mi kontrolláltunk. Mindkét társaság becsületesen felkészülést egymásból, izgalmas taktikai csata folyt. Lépéselőnybe kerültünk, most még kicsit lehet ünnepelni, de holnaptól már a szerdai visszavágóra készülünk. Remek hangulat, remek elődöntő, de sokat kell javulnunk szerda estére. Gratulálok a játékosaimnak!”

 

Ughy Albert: „Gratulálok a Vásárhelynek. Sok olyan dolgot elhibáztunk támadásban és védekezésben egyaránt, amikről a meccs előtt direkt beszéltünk. Szerdán visszavágunk!”

 

Folytatás május 8-án, szerdán 19 órakor Salgótarjánban. Amennyiben a Kosársuli diadalmaskodik, úgy tovább lép a fináléba, egyúttal feljut az NB I/B Piros csoportjába. Ha a Salgótarján győz, akkor harmadik mérkőzésre kerül sor május 11-én, szombaton 18 óra 30 perckor a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Párbeszéd címmel tartottak tárlatvezetést az Alföldi Galériában

Párbeszéd címmel tartottak tárlatvezetést az Alföldi Galériában

Dömötör Mihály fotóművész és Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze az alkotó Kereszt parafrázisok. A XII. stáció című kiállítását mutatta be. Képekkel.
Országos harmadik a Hwarangdo

Országos harmadik a Hwarangdo

A vásárhelyi sportegyesületnek minden oka megvan a büszkeségre, hiszen 21 érmes helyezéssel debütáltak a Diákolimpia első teakwondo döntőjén. Eredményekkel és képekkel.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.