GazdaságItt a nagyszülői GYED

2019. december 11., szerda
 
Itt a nagyszülői GYED

Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden.

 

 

 

 

 

 


Novák Katalin azt mondta: az egyhangúlag meghozott döntés garanciát teremt arra, hogy a nagyszülői gyedet igénybe vevők munkahelyi védelemben részesüljenek.

Ez azt jelenti, hogy a gyermekgondozási díj folyósítása alatt fizetés nélküli szabadság jár nekik és felmondási védelem illeti meg őket – fejtette ki.

 

Az államtitkár felidézte, hogy a nagyszülői gyedet a gyermekgondozási díjra jogosult – dolgozó, az unoka születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosított – nagyszülők vehetik igénybe a gyermek 2 éves koráig. A gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének hetven százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a hetven százaléka. Ez 2020-ban 225 288 forint lesz, tehát két gyermek esetén a juttatás akár a 450 ezer forintot is meghaladhatja – tette hozzá.

 

Novák Katalin kitért arra is, hogy a nagyszülői gyedet a munkáltatónál kell igényelni, de a támogatás az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek is jár. Ők Budapesten a fővárosi kormányhivatal XIII. kerületi hivatalában, más megyékben pedig a megyei kormányhivatal járási hivatalánál igényelhetik azt.

 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nagyszülői gyed célja a családok segítése, „mozgásterük” növelése.

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tisztújító közgyűlés

Tisztújító közgyűlés

A 23 hazai nagyvárost képviselő polgármesterek döntöttek a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökségéről. Márki-Zay Péter albizottsági elnök lett.

Szövetségre lép tíz megyei jogú város

Szövetségre lép tíz megyei jogú város

Közleményük szerint közös értékek és stratégia mentén, de nem lehet még tudni, milyen tartalommal és milyen formában működne együtt a tíz városvezető.
Egy különleges madár a diákok szemével

Egy különleges madár a diákok szemével

Hódmezővásárhelyi iskolások alkotásait is várja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, amely az idei évben is meghirdeti a Túzok Vándorkupa alkotói pályázatát.
A Mikulás-kívánság fele valósult meg

A Mikulás-kívánság fele valósult meg

U20-as és felnőttcsapatunk is pályára lépett december 6-án az NB I/B Zöld csoportjában. Azt reméltük, hogy a Mikulás két győzelemmel ajándékozza meg a Kosársulit.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.