KözéletNekik a kevés is sokat jelent

2013. december 17., kedd
 

Apró sikkantások, hangos nevetések kísérték a csomagok sietős bontogatását, a dobozokban pedig játékok, apró ajándékok na és persze édességek  rejtőztek. A karácsonyi ajándékokat készítő és átadó 12 diák legalább olyan meghatottan nézte a Kozmutza Flóra Otthon kis lakóinak örömét, mint a felnőttek.  

 

 


A Gastro-Ker Alapítvány által létrehozott Tanoda 12 diákja elhatározta, hogy megajándékozzák a Klauzál utca 12. szám alatti Lakóotthonban élő kisebb-nagyobb gyerekeket.

„Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, csupán apró játékokra, ajándékokra, írószerekre, olyan saját holmikra amelyekről szívesen lemondtak, de valamikor örültek nekik, és most azt láthatták, ők hogyan szereztek ezekkel örömet,”- mondta Farkas Zsuzsanna a Tanoda projekt szakmai vezetője.

 

Megírtuk a ’Tanodásnak lenni jó’ elnevezésű EU-s projektben 30 millió forint áll rendelkezésre, hogy a többségében hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű vásárhelyi középiskolások részére olyan szolgáltatást nyújtson, amely segíti a tanulókat a sikeres iskolai előrehaladásában, továbbá lehetőséget teremt arra, hogy kulturált környezetben tanulhassanak, beszélgessenek, vagy számítógépezzenek. Ezért Hódmezővásárhelyen, az Andrássy utca 1. számú ház második emeletén, a célnak megfelelően átalakítottak egy 60 négyzetméteres bérleményt, ahol az iskola után tanárok, korrepetítorok segítségével készülhetnek a diákok a másnapi órákra.

 

A nagyon hamar igazi közösséggé kovácsolódott tanodások, a tanulás mellett  közös programokon is részt vesznek. December 16-án, egy nagyszerű ötlettől vezérelve, mindenki összeállított egy cipősdoboznyi ajándékot, amivel Ambrusné Kun Violetta tanodavezetővel és Farkas Zsuzsannával együtt beállítottak a Klauzál utcai Lakóotthonba. Műsorral is készültek: két gitáros kíséretével – stílszerűen – a Piramis együttes Ajándék című számát adták elő. Majd következett az ajándékok átadása.

Megható és megrendítő szép pillanatok, ahogy ezt az egyik gondozónő kedvesen megjegyezte: „Nekik a kevés is nagyon-nagyon sokat jelent!”    

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Intenzív életérzés

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rotary ösztöndíjakat adtak át

Rotary ösztöndíjakat adtak át

Az ösztöndíjakat december 16-én, hétfőn délután a Ginkgo Sas Hotel különtermében, a korábban ösztöndíjban részesült diákok műsorával színesítve adták át.
Az együttlét öröme

Az együttlét öröme

A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén is közös gyertyagyújtásra invitálta a vásárhelyieket. Megajándékozták a kiemelkedő emberi tulajdonságukról tanúbizonyságot tett  tanulókat.
Várják a javaslatokat

Várják a javaslatokat

Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 3. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.