Kultúra, oktatásEgy vásárhelyi lófajta ünnepe

2014. június 23., hétfő
 
Egy vásárhelyi lófajta ünnepe

Nemcsak lovakat kedvelők, hanem a már előző fesztiválok résztvevői is várják, a minden évben a nagyon jó hangulatú, élményekben gazdag Kéktói Fesztivált, amelyet idén rendeznek meg ötödik alkalommal.

 

 

 


Június 27 – 29- ig Hódmezővásárhely határában, a Rárósi út mentén, a 9-es kilométernél programokban gazdag három napra várják az érdeklődőket. Mint a részletes programból látható, minden generáció talál kedvére valót. Persze középpontba a ló, méghozzá annak is egy pompás fajtája, vagyis Hódmezővásárhely tájfajtája, a Furioso- North Star áll.

 

Részletes program:

 

2014. június 27. Péntek


13:00 Lovas zarándokút a Furioso Senior (1836) fajtaalapító mén szülőhelyére
Indulás a Rárósi emlékhelytől „kopjafától”, ahol egyúttal Rárós avarkori település előtt tiszteletadás és megemlékezés az ősökre

13:40 A Rárósi iskola emlékhelyének koszorúzása

15:00 Tiszteletadás a Furioso emlékhelynél, a Furioso- North Star lófajta méltatása (Kéktói Kisasszonyok lovasbemutatója), (helyszín: Derekegyház-Tompahát)

18:10 Díszvendégeink a Székelyföldi, Szentegyházi huszárok köszöntése

18:30 Brave Art zenekar (Hmvhely.), (színpad)

19:30 Pop Filter zenekar (Hmvhely.), (színpad)

20:30 Delta Terminál zenekar (Hmvhely.)

21:30 Hódmezei Őrzők tüzes nyilai (éjszakai íjászbemutató)

21:40 Vatafaka „Energia Felszabadító Zene” ipari hulladékokon, Huszár Gábor vezényletével

22:30 Farkasvér zenekar (Hmvhely.), (színpad)


2014. június 28. Szombat


  9:00-tól Díjugratás (lovaspálya)

12:00 Hagyományos Magyar Lófajták bemutatója, Nemzetközi szinten elismert tenyészetekkel (lovaspálya)

12:30 Veterán motorok és gépjárművek bemutatója a Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kőr jóvoltából (lovaspálya)

13:00 Kéktói tanyavilág tejtermékeinek és méhészeti termékek kóstolója (a tanyaudvarban)


13:15 Hód-Dog Center Kutyaiskola bemutatója (lovaspálya)

13:45 Hódmezővárhelyi Gazdasági Egyesület Aranykalász népdalkör - népdalok (Hmvhely.), (színpad)

14:10 Pálffy-Huszár Egyesület markotányos leányok dalköre, Huszárdíszőrség: Szegedi 3. Honvédzászlóalj, Szentegyházi Székely Huszárok és a Hódmezővásárhelyi Pálffy-Huszárok (színpad)

14:40 Kettlebell bemutatóedzés Kun Norbert vezetésével „erősödj egy ősrégi sporteszközzel” (színpad)

15:30 MALACFOGÓ verseny (bála köraréna)

16:00 Polka Band fúvószenekar ”vendégeknek a vendégek között” Krupiczer Ferenc vezényletével (tanyaudvar)

16:10 Székfoglaló verseny (lovaspálya)

16:30 Gyermek, felnőtt ügyességi versenysorozat a „KÉKTÓ KUPÁÉRT”(lovaspálya)

18:00 Promenád Táncsport Egyesület - versenytáncbemutató (színpad)

18:30 DorKroach zenekar (Hmvhely.)

19:30 Omlett Zenekar (Hmvhely.), (színpad)

20:30 Van Móka zenekar (Vendégfellépő Balassagyarmatról), (színpad)

21:40 Hastáncos bemutató (színpad)

22:00 Éjszakai Lovastorna bemutató, Kéktói Ménes Lovastorna Csapata (lovaspálya)

22:30 Undergrunge zenekar (Hmvhely.), (színpad)


2014. június 29. Vasárnap


   8:00 Ismerd meg Rárós-Kéktót Lovas Tájékozódási Verseny (csapatok és egyéni nevezés 7 órától)

 

   9:30 Főzőverseny (kezdés)

 

   9:30 Szinkron ügyességi fogathajtó verseny

11:00 Furioso- North Star lovak Országos tenyészszemléje (lovaspálya)

11:30 „Jó ebédhez szól a nóta” – Elek Pál közreműködésével (tanyaudvar)

12:00 Hagyományos Magyar Lófajták bemutatója, Nemzetközi szinten elismert tenyészetekkel (lovaspálya)

12:30 A hun-magyar lovaskultúra és lovasharcművészet Hódmezővásárhelyi egységének bemutatkozása, Nagy Ákos, Oláh Miklós: pásztoreszközök használata

13:00 Csepin Péter „Ötvenezer kilométer lóháton” élménybeszámoló (színpad)

14:15 „Miből lesz a cserebogár?” KrupArt Stúdió AMI - népdalok és könnyűzenei dallamok felcsendülése furulyán, szaxofonon és trombitán (színpad)

15:15 Erős emberek bemutatója „Ki a csődör a ménesben” azaz indulj a „Kéktó legerősebb embere” címért (nevezés a helyszínen, maximum 10 fő)

16:30 Malacfogó verseny (bála köraréna)

17:00 Lovak húzta „varázsszőnyeg”, azaz maradj állva a szőnyegen ha tudsz (lovaspálya, közönséggel)

17:30 „Az ember és lóerő küzdelme” azaz kötélhúzó verseny lovak ellen (lovaspálya, közönséggel)

18:00 Lovastorna bemutató, Kéktói Ménes lovastorna csapata (lovaspálya)

18:30 Támogatói jegyek ajándéksorsolás (Fődíj: Vásárhelyi Tájfajta csikó)

Egész napos programok


Családi,- gyermekprogramok: Pásztoreszközök használata,Tojásdobáló, Patkódobáló verseny, Karikásostorral lufipukkasztás… stb (bála kör aréna, szombat, vasárnap)

Magyar Honvédség katonai technikai eszközök bemutatása BTR-80, RÁBA H-14, RÁBA H-18 és Mercedes G-270 (szombat)

Gyermek és családi vetélkedők, ügyességi játékok, természetvédelmi ismeretterjesztés, bűvész- és bohóc show, zenés gyermekműsor, sport bemutatók stb. ,Zöld Szikla Művészet- és

Természetvédő Alapítvány (szombat, vasárnap)

Agyagmegmunkálás,-formálás gyermekeknek, de nem csak gyermekek részére Bereczki Imre segítségével (tanyaudvar)

Címeres téglakülönlegességek kiállítása Juhász István jóvoltából (szombat, vasárnap)

Állatsimogatás, Csacsigolás, Lovaglás (szombat, vasárnap)

A hódmezővásárhelyi Bálint Kerámia termékbemutatója (szombat, vasárnap)

Pásztoreszközök készítésének bemutatása (karikásostor, bicskatok...stb)

Bőrdíszműves, csizmadia bemutató (szombat, vasárnap)

Íjászkodás a Hód-mezei Őrzők jóvoltából (jurtatábor), (szombat, vasárnap)

Veterán motorok és gépjárművek kiállítása a Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kőr jóvoltából (szombat)

Hoffer traktor a közúton és a földeken a Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kőr jóvoltából (szombat)

Családi gazdaságok erőgépei, eszközei Traktor Trade Kft., MTZ traktor

 

Olvassa el ezt is!

Szerelemvarázslás és tűzátugrás

Szerelemvarázslás és tűzátugrás

Hódmezővásárhelyen a Múzeumok éjszakájához kapcsolódó háromnapos Hó(l)dfény Fesztivál zárórendezvénye a Tájházban volt. Fotótudósítás!
Robbanhat a szennyvízbomba

Robbanhat a szennyvízbomba

A Csongrád megyei Mindszenten a 3200 ingatlanból 476-ra jelzálogot jegyeztetett be az önkormányzat a nemfizetés miatt. A legrászorulóbbakat a fejlesztés duplán sújtja.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.