BulvárEgy vásárhelyi lány is van a Miss World Hungary esélyesei között

2017. május 18., csütörtök
 
Egy vásárhelyi lány is van a Miss World Hungary esélyesei között

Jóllehet az első válogató óta tudtuk, egészen a mai napig - a rendezők kérésére - nem írhattunk a Vásárhelyi Hírekben, hogy a Miss World Hungary egyik jelöltje hódmezővásárhelyi. A válogató függetlenségét biztosította az anonimitás.

 

 

 

 


A vásárhelyi aspiráns egy jól ismert név, nemcsak Vásárhelyen, hanem az országban és nemzetközi vonatkozásban is. A most 21 éves Nagy Viktória a fitnesz egyik nagyon sikeres sportolója. A dobogós helyezéseinek és díjainak felsorolása oldalakat tenne ki. 2007-óta többek között többszörös magyar és Európa-bajnok egyéniben, csoportban. Az elmúlt hét évben sportrovatunk szinte állandó szereplője, neve egybeforrt a vásárhelyi Hód Fitness SE-vel, ahol kislány kora óta sportol. A Németh László iskola egykori diákja most a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, valamint edzőként kamatoztatja versenyzői tapasztalatait a Hód Fitness SE-ben.

Szépségével 16 éves korában már bekerült a Vásárhelyi Hírek által 2011-ben indított internetes szavazással a Sportolóink legszebbjei sorozatunkba. (Erről Itt olvashat!)  

 

Ha döntős lesz, élőben drukkolhatunk neki, mert június 18-án 19:30-tól a Duna és a Duna World élő műsorában választják meg Magyarország legszebb lányát. A győztes Kínában képviselheti hazánkat a Miss World világdöntőn.

 

Nagy Viktória a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a döntős versenyzők négy különböző öltözékben lépnek majd színpadra. A már jól ismert bikinis kör mellett estélyi és nemzeti öltözetben is felvonulnak majd és lesz egy – a vizes vébé ihlette – kreatív produkció is

 

A május 18-án tartott sajtótájékoztatón Sarka Kata, a Magyarország Szépe ügyvezetője elmondta, hogy több száz lány közül választották ki a legszebb húszat, akik hamarosan a sárvári felkészítő táborba vonulnak, hogy zavartalan körülmények között készülhessenek a versenyre. Itt négy háziversenyen méretik meg magukat, a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így a televíziós döntőben már csak tizenhat lány verseng majd a koronáért.

 

A Magyarország Szépe - Miss World Hungary egyik legfontosabb missziója, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára: a leendő nyertesnek nagykövetként a világversenyen is képviselnie kell majd az általa választott jótékony ügyet.

A vásárhelyi Nagy Viktória is megjelölte a választott jótékony misszióját. Mint mondta, a fitnesz edzéseik a sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó Aranyossy iskola tornatermében vannak, ahová rendszeresen bejönnek az érdeklődő gyerekek. Számára ez adta az inspirációt, amikor a sérült gyerekekkel való még több törődés jótékony ügyét választotta.

© Vásárhelyi Hírek

 

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .