KözéletEgy kismama volt az ötezredik

2011. november 17., csütörtök
 

Családtámogatási ügyeket jött intézni, ma a Kormányablakhoz, az ötezredik ügyfél, Törőcsik Ágnes, kismama. Nagy meglepetés érte, mikor a sorszámhúzás után az irodában virágcsokorral várta Dr. Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Almási István alpolgármester.

 

 

 

 

„Nagyon meglepődtem, hogy a sorszámhúzás után, nem az ügyintézőhöz kellett, mennem. Első ízben vagyok itt, és azt hiszem ez emlékezetes nap lesz. Én vagyok a vásárhelyi Kormányablak ötezredik ügyfele? Nem is gondoltam volna!

 A 32 éves kismama családtámogatási lehetőségek után érdeklődött, hiszen ahogy mondta ha megszületik a kisfia- akivel már öt hónapos terhes – akkor már nem szeretne a papírokkal vesződni.  Mint mondta, „egyébként nagyon meg vagyok elégedve, nagyon segítőkészek voltak az ügyintézők, még kérdeznem sem kellett, minden tudnivalóról tájékoztattak. És az sem utolsó hátrány, hogy egy helyen el tudom intézni a GYED, a GYES és a családi pótlék igénylését, és nem kell több helyre szaladgálnom.”- számolt be élményeiről Törőcsik Ágnes, aki csupán ebédidőben szaladt ki a munkahelyéről egy kis információért.

 

„Idén kezdte meg működését a Kormányablak, Csongrád megye két településén, Szegeden és Vásárhelyen. Nagy örömünkre szolgál, hogy a város vezetése, ilyen szép környezetben valósította meg a hivatalt és fontos szempont, hogy a lakosság, mind az Önkormányzati, mind pedig az itteni ügyeket egy helyen intézheti.”- értékelte a Kormányablakok sikerességét Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója. „Az ötezer ügyfél jelzi, hogy a közigazgatás átalakulása, aminek az élharcosa a kormányablak, pozitív fogadtatásra talált az ügyfeleknél. Ez még csupán a kezdet. A végcél az, hogy az összes állami feladatot egy helyről tudjuk intézni, és ne kelljen ehhez az állampolgároknak plusz hivatalokba menniük. A Kormányablakok ügyköre folyamatosan bővül, ez a szám jelenleg már hatvan fölött jár.”

 

A szegedi hivatal nemrégiben a hétezredik ügyfelét ünnepelte, és Vásárhely a másfélszer akkora városhoz képest sem sokkal maradt le.

 

A mai nap során nem csak az ötezredik ügyfél érkezése volt különleges alkalom. Egy országos pályázat is lezárult, ami a Változatos Megyéink az Európai Unióban nevet viselte. pályázók feladata az volt, hogy a képzőművészet eszközeivel elevenítsék meg, kinek mit is jelent, mit is nyújthat a hivatal. A vásárhelyi irodába, egy helyi művész Szabó Klára Petra alkotásai kerültek ki. A nyertes munka több darabos sorozat, és az alkotó rokonait, barátait jeleníti meg.

 

„Édesapám talált rá erre a pályázatra és az ő biztatására neveztem. Ha jól tudom, 28 pályamű közül kerültem ki nyertesként.” - avatott be a pályázat részleteibe Szabó Klára Petra. „Az én alkotásaimon szinte mindig a rokonaim és barátaim szerepelnek, hiszen csak azokat a modelleket lehet életszerűen ábrázolni, akiket ismerünk. Az öt képen családom és a barátaim láthatóak, különböző korosztályból. A mondanivaló pedig az, hogy a Kormányablakhoz bárki betérhet ügyet intézni, vagy információt kérni, legyen az idős, fiatal, férfi vagy nő.”

Az iroda falán elhelyezett öt festmény ünnepélyes leleplezésén, Szabó Péterné az egyik kép modellje, az alkotó édesanyja is segédkezett. 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Szabó Klára Petra nyerte a kormányablak népszerűsítésére kiírt pályázatot

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.