Kultúra, oktatásSzabó Klára Petra nyerte a Kormányablak népszerűsítésére kiírt pályázatot

2011. október 15., szombat
 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Hungarofest Nonprofit Kft. a megyei és fővárosi kormányhivatalokkal közösen, a megyék közti együttműködés jegyében, a Kormányablakok népszerűsítése céljából művészeti pályázatot hirdetett 35 év alatti fiatal magyar művészek, ifjú magyar tehetségek részére.

 

 

 

 

Megyénként, az első helyezett 750 ezer, a második 500 ezer, a harmadik helyezett 250 ezer forint díjazásban részesült. Csongrád megyében 26 pályamunka érkezett, amelyeket öttagú zsűri bírálta el. A döntésük alapján első díjas lett a hódmezővásárhelyi Szabó Klára Petra.

Mint azt a Vásárhelyi Híreknek elmesélte, férje, Komlovszky- Szvet Tamás szobrászművész ösztöndíja jóvoltából Rómában voltak, amikor Petra édesapja szólt, hogy itthon van egy pályázati lehetőség. Azonban nem értek volna haza az eredeti pályázati határidőre, amit viszont országosan meghosszabbítottak, így aztán mégis nevezett….és nyert.

Mint mondta, (a galériánkban keret nélkül látható) nyertes öt képén családtagjait, ismerőseit, barátait festette meg, különböző korosztályú embereket, akik a Kormányablakot használják.  

Szabó Klára Petra, a vásárhelyi kortárs képzőművészet képviselőjeként saját útját járja. Az idei Őszi Tárlaton is látható alkotása. Néhány hete három másik kortárs vásárhelyi alkotóval a megyei jogú város holland testvérvárosában, Haarlemmemeerben volt kiállítása. Mint mondta, ezekben a hetekben gőzerővel készül december másodikán nyíló önálló kiállítására.   

 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.