Kultúra, oktatásEgy évszázad száz műtárgy tükrében

2016. október 16., vasárnap
 
Egy évszázad száz műtárgy tükrében

Az év vásárhelyi könyvszenzációjának ígérkezik a napokban bemutatott '100 év - 100 műtárgy' című reprezentatív album.

 

 

 

 

 

 

Nagy számú érdeklődő előtt mutatták be a múlt hét közepén a Tornyai János Múzeum alapításának 110 éves évfordulójára kiadott albumot. A következő időszakban, beleértve a Karácsonyt, valószínű sokan veszik meg saját maguknak, vagy ajándéknak a szép kivitelű könyvet, amelyben egy-egy karakteres műtárgy segítségével mutatja be a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum száztíz esztendejét. Ugyanakkor a ötet, az album segít megismerni a város múltját és a hajdan itt lakók életének néhány részletét is.

 

Nagy Imre, a közgyűjtemény igazgatója felidézte, hogy Hódmezővásárhely közgyűlése 1905. február 15-én foglalta írásba a városi múzeum megalapításáról szóló határozatot, ezért ezt a napot tekintik az intézmény alapításának.

A mai szakemberek az eltelt száztíz esztendőre emlékeztek azzal, hogy a gyűjtemények jeles, vagy éppen még soha nem publikált, ám kiemelkedő darabjait egy kötetben, kis tanulmányok formájában bemutatják az érdeklődőknek, úgy hogy minden évhez egy-egy műtárgyat választottak. A rendezőelvek között szerepelt az adott műtárgy készítésének vagy leltározásának időpontja, alkotójának születési, illetve halálozási dátuma, egy-egy kiállítás időpontja, és törekedtek arra is, hogy megtartsák a múzeum négy gyűjteménye - régészet, néprajz, helytörténet, képzőművészet -közti egyensúlyt.

 

A bemutatott műtárgyak között szerepelnek olyan a város határán kívül is jól ismert alkotások, mint a népi kerámia, a vásárhelyi "szőrhímzés" eredeti darabjai, a Kökénydombi Vénusz, Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula, Kohán György, Németh József, Szalay Ferenc festményei, Pásztor János szobrai, Plohn József század elejei fényképfelvételei.

A szerkesztők törekedtek arra, hogy a kevésbé híres vagy teljesen ismeretlen műtárgyakra is fölhívják a figyelmet. A héten megjelent 260 oldalas albumban emellett olvasható egy-egy tanulmány a múzeum négy gyűjteményének történetéről is.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Értéke a szakmának

Értéke a szakmának

Amíg a hirdetőújságok munkát kínáló rovatai tele vannak szakmás állásajánlatokkal, addig valami baj van a képzési struktúrával. Torz beiskolázási szerkezeten kell változtatni.
Ajándék festmények a Tornyai Múzeumnak

Ajándék festmények a Tornyai Múzeumnak

A szakértők által kiválasztott, kvalitásos műalkotások ajándékozásával hozzájárulnak a magyar kortárs művészeti múzeumok szakmai munkájához.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.