Kultúra, oktatásAjándék festmények a Tornyai Múzeumnak

2016. október 14., péntek
 
Ajándék festmények a Tornyai Múzeumnak

Tizenkilenc olyan alkotást adományozott magyar kortárs művészekkel foglalkozó közgyűjteményeknek a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK), melyek a szervezethez tartozó műteremlakásokban születtek.

 

 

 

 

 

Az alkotásokat pénteken vehették át a gyűjtemények képviselői a szentendrei Régi Művésztelepen működő MANK Galériában. 

Az eseményen Hóvári János, a MANK főigazgatója kiemelte: az állam célja, hogy a közgyűjtemények gyarapításának költséges terhét enyhítse és szakértők által kiválasztott, kvalitásos műalkotások ajándékozásával járuljon hozzá a magyar kortárs művészeti múzeumok szakmai munkájához. 

„Ezeknek az alkotásoknak helyük van a kortárs gyűjteményekben” – emelte ki Dr. Hóvári János.

 

A főigazgató azt is elmondta: az ötmillió forintos értéket meghaladó felajánlás keretében idén 15 művész 19 alkotása kerül 8 múzeumhoz, köztük a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumhoz, a kecskeméti Katona József Múzeumhoz, de gyarapodik mások mellett a váci Tragor Ignác Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum vagy a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum is.

 

A pénteki eseményen Szabó Klára Petra Együtt egyedül akvarellanimációjának egy-egy példányban került a Tornyai János Múzeumhoz és a Fővárosi Képtár-Kiscelli Múzeumhoz

 

 

Kapcsolódó cikkünk: 

 

Megújult az Alkotóház és a Művésztelep Hódmezővásárhelyen

 

 

 
 
VH-MANK
 

Olvassa el ezt is!

Sokszínű csillogás és misztikummal teli varázslat a BFMK színpadán

Sokszínű csillogás és misztikummal teli varázslat a BFMK színpadán

Kitűnő táncosok, látványos és mesteri koreográfiák, valamint Ganxsta Zolee humora – mindez együtt teszi az előadást kihagyhatatlan élménnyé. Videóval!

Lomtalanítás kívánságra

Lomtalanítás kívánságra

Idén ősszel már nem lesz dátum szerint meghirdetett lomtalanítás Vásárhelyen, viszont van lehetőség a felesleges lim-lom ingyenes elszállítására. Nézze meg az új járműpark képeit!
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.