Kultúra, oktatásDiplomákat adtak a Mezőgazdasági Karon

2023. június 24., szombat
 
Diplomákat adtak a Mezőgazdasági Karon

64. Diplomaosztó ünnepségét tartotta június 23-én a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara.

 

 

 

 


A méltóságot ezúttal sem nélkülöző, ám szerényebb ünnepség oka, hogy a néhány éve bevezetett plusz féléves gyakorlat miatt most csak a mesterszintű, illetve a szakirányú továbbképzési szakon végzett hallgatók kapták kézhez diplomájukat. (A Mezőgazdasági Kar nagyszámú alapképzésben lediplomlázott hallgatói majd a gyakorlati idő után, jövő februárban kapják meg diplomájukat.)

 

Június 23-án a hódmezővásárhelyi kar nemrég felújított előadójában összesen 36-an vették át az új szakmájuk hivatalos dokumentumát. Közülük 13-an a felsőoktatási szakképzésben, 18-an szakirányú továbbképzési szakon végeztek. Valamint mezőgazdasági mérnök mesterképzésben ketten, a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzésben pedig hárman szereztek végzettséget.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bejegyezték a Márki-Zay Péter által vezetett pártot

Bejegyezték a Márki-Zay Péter által vezetett pártot

Megalakult Mindenki Magyarországa Néppárt - jelentették be az új párt vezetői szombati online sajtótájékoztatójukon, Budapesten a Kossuth téren.
Kettlebell Világbajnokság Vásárhelyen

Kettlebell Világbajnokság Vásárhelyen

A versenyre 34 ország több mint 500 versenyzője, köztük 70 fős magyar delegáció nevezett. A Hódtói Sportcsarnokban péntektől vasárnapig folynak a versenyek. A megnyitó képeivel.
Új buszok Vásárhely útjain

Új buszok Vásárhely útjain

A járművek alacsony belépésűek, akadálymentesített kialakításúak, légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal rendelkeznek.
Új közösségi ház, felújított olvasóköri helyiségek

Új közösségi ház, felújított olvasóköri helyiségek

Az Európai Unió finanszírozásában új közösségi ház építésére és három olvasókör helységeinek felújítására kapott 136 milliót a Vásárhelyi Önkormányzat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.