KözéletDigitális átállásra készül a Vásárhelyi Városi Televízió

2013. július 18., csütörtök
 
Digitális átállásra készül a Vásárhelyi Városi Televízió

A Vásárhelyi Televízió július 17-től augusztus 14-ig nyári leállást tart.  Augusztus közepéig sor kerül a digitális átállásra, amennyiben ez idő alatt sikerül az eszközöket beszerezni.

 

 


 

Megírtuk, hároméves haladékot kapnak a helyi és körzeti televíziók az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolására - az erről szóló törvénymódosítást június 21-én fogadta el az Országgyűlés. Mivel a helyi és körzeti televíziós frekvenciákra nem vonatkoznak az európai uniós és más nemzetközi kötelezettségek, vagyis ezeknek nem feltétlenül kell 2014 végéig lekapcsolniuk az analóg sugárzást és átállniuk a digitálisra, ezért számukra türelmi időt ad a jogszabály az eszközök beszerzéséhez. A változtatás a helyi televíziók számára 2017 végéig teszi lehetővé az analóg sugárzást.

 

A halasztás lehetőségével nem kíván élni a Vásárhelyi Városi Televízió (VTV), mivel a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanács a napokban megnyert pályázatán, 4 millió 834 ezer forint értékben támogatja a VTV digitális átállását.

“A fejlesztésre a televízió nyári leállása alatt kerül sor, a VTV digitalis átállásáról a képújságban, szórólapon és más sajtóorgánumokon keresztül augusztus végéig folyamatosan tájékoztatjuk kedves nézőket” nyilatkozta Göbl Vilmos a Vásárhelyi Híreknek.

A VTV megbízott igazgatója azt is elmondta, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa július 10-i döntésével 100%-ban, közel 5 millió forinttal támogatja a VTV pályázatát a digitális átálláshoz szükséges eszközök beszerzésére.

A támogatási szerződést a július 18-én délután megkötötték, a beruházás a támogatási összeg folyósítása és a berendezések megvásárlását követően terveik szerint televízió nyári leállása alatt valósul meg. Göbl Vilmos azt is hozzátette, a fejlesztés érdekessége, hogy a stúdió és - a víztorony tetején lévő - jeladó berendezés között az adatokat azon a városinformatikai optikai kábelhálózaton továbbítják, amelynek alapjait Dr. Rapcsák András polgármester fektette le a 90-es évek közepén. Természetesen a rendszert azóta fejlesztették, bővítették.

A VTV-t működtető Szerdahelyi József Nonprofit Kft. megbízott ügyvezetője kifejtette: a Vásárhelyi Televízió július 17-től augusztus 14-ig nyári leállást tart, amennyiben ez idő alatt sikerül az eszközöket beszerezni, még augusztus közepéig sor kerül a digitális átállásra.

Az átállását követően azok a háztartások, amelyekben már van jelátalakító készülék - úgynevezett set-top-box - vagy olyan új tévékészülék, amelyben megfelelő a vevőegység, a Vásárhelyi Televízió adását is nézni tudják, természetesen továbbra is ingyenesen. Semmilyen teendő nincs azokban a háztartásokban, ahol eddig is kábeltelevízión keresztül nézték a VTV műsorát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennyi tangóharmonika még nem szólt Vásárhelyen

Ennyi tangóharmonika még nem szólt Vásárhelyen

Sok esetben nem mind a 230 muzsikus turnézik. Leginkább „kiskereskedelmi” mennyiségben lépnek fel, ami az ő esetükben 80-100 tangóharmonikást és kísérőzenészt jelent.
Most mindent megtudhat az Új-kishomoki csatornázásról

Most mindent megtudhat az Új-kishomoki csatornázásról

A csatornázás a pályázat kedvező elbírálása után, 2014 elején indul és körülbelül egy évig tart. Részletesen leírtuk a fizetési lehetőségeket, a legfontosabb tudnivalókat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.