GazdaságMost mindent megtudhat az Új-kishomoki csatornázásról

2013. július 17., szerda
 
Most mindent megtudhat az Új-kishomoki csatornázásról

A belterületté nyilvánított Új-Kishomokon nincs már akadálya annak, hogy megkezdődjön a csatornázás, ugyanis a napokban a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat bejelentette megtörtént Kishomok belterületté nyilvánítása.

 

 

 

Az önkormányzat megelőlegezte a csatlakozó 500 ingatlantulajdonos számára a belterületbe vonás költségeit, így elkezdhetik az infrastrukturális fejlesztéseket, beleértve a legfontosabbat, a csatornázást, amely a pályázat kedvező elbírálása után 2014 elején indulna és körülbelül egy évig tartana.

Nagy Attila a Hódmezővásárhely - Kishomoki Víziközmű Társulat elnöke arról tájékoztatott, hogy ennek költsége 200 ezer forint lesz ingatlanonként, illetve egy bekötésre vonatkozóan.  

 

Ezt a Víziközmű társulat május 27-én tartott rendes közgyűlésén határozták meg, melyen a 6/2013.Kgy. számú határozat kimondja, az érdekeltségi hozzájárulás újbóli megfizetésének kötelezettségét, tekintettel arra, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Új - Kishomok belterületbe vonásáról ismét döntött, és újra benyújtotta a csatornázásra irányuló pályázatot.

 

Az érdekeltségi hozzájárulást minden érdekeltségi egység után meg kell fizetni az érdekeltségi egység száma megegyezik az érdekeltségi területen az adott  személy tulajdonában álló vagy használatában lévő ingatlanok számával. Amennyiben az ingatlanra (egy helyrajzi számra) több szennyvíz – bekötést terveznek, az érdekeltségi egység száma megegyezik a bekötések számával.

 

Amennyiben az ingatlannak több tulajdonosa van, az érdekeltségi hozzájárulást együttesen kell megtéríteniük, azonban a lakástakarék-pénztárral szerződéses viszonyba csak egy tulajdonostárs kerül. Az érdekeltségi hozzájárulás fizetésének kezdete: 2013. szeptember 1.

 

 

A fizetési lehetőségekről, az érdekeltségi hozzájárulás fizetésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalók:

 

 

Az érdekeltségi hozzájárulás összege érdekeltségi egységenként változatlanul 200.000,- Ft.

 

 

Az érdekeltségi hozzájárulás a Társulat rendkívüli közgyűlésének 9/2013. (07.02.) Kgy. sz. határozata alapján az alábbi konstrukciók valamelyikével teljesíthető:

 

Egy összegben lakástakarék-pénztári szerződés nélkül

            Fizetendő összeg: 200.000,- Ft

            Fizetési határidő: 2013. december 31.

 

 

Havi részletekben lakástakarék-pénztári szerződés nélkül

            Havi befizetés mértéke: 2710,- Ft

            Futamidő: 96 hónap

            Első befizetés határideje: 2013. szeptember 10.

 

 

Havi részletekben lakástakarék-pénztári szerződés megkötésével 

Havi befizetés mértéke: 2.335,- Ft (+ 150 Ft havi számlavezetési díj)

            Futamidő: 72 hónap

            Első befizetés határideje: 2013. szeptember 10.

 

 

Lakástakarék-pénztári szerződés esetén (3-as konstrukció) az első havi díjrészlettel együtt fizetendő egyszeri díj: 4.500,- Ft számlanyitási díj.

 

 

A lakástakarék-pénztári szerződés nélküli fizetési konstrukciók kiválasztására a levélben megkapott nyilatkozatok kitöltésével van lehetőség, melyeket a Polgármesteri Hivatal Fsz. 13/A szobájában illetve Saja Máriánál (Öreg – Kishomok, Málna u. 2.) lehet leadni.

A lakástakarék-pénztári szerződések megkötésére a Polgármesteri Hivatal Fsz. 13/A számú szobájában van lehetőség hétfői napokon 14 órától 16 óráig, szerdai napokon 9 órától 11 óráig.

Telefonon történő egyeztetés esetén a fentiektől eltérő időpontban is lehetséges a szerződéskötés. Saja Máriát kell keresni, a 30/391-6745 vagy a 62/244-262 telefonszámon.

A fizetési konstrukció kiválasztásához és a szerződéskötéshez az ingatlantulajdonosokat, magukkal vinni a személyi igazolványukat, lakcímkártyájukat, adókártyájukat, továbbá szükséges az ingatlan helyrajzi számát és pontos címét.

Aki rendelkezik élő lakástakarék-pénztári szerződéssel, újabbat nem köthet a saját nevére.

 A fizetési konstrukció kiválasztásának határideje: 2013. augusztus 15.

Kérdés esetén a Polgármesteri Hivatalban dr. Tekulics Éva áll rendelkezésükre, a 62/530-100-as telefonszám 285-ös mellékén.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Folyamatban az átállás

Folyamatban az átállás

Megkezdték a digitális adók üzembe helyezését, beállításait a szentesi adóállomáson.
Kiállítás az egykori hagyatéki vita képeiből

Kiállítás az egykori hagyatéki vita képeiből

Vásárhely leghíresebb szülötte, Tornyai János több mint félszáz, döntően magántulajdonban lévő, regénybe illő sorsú képeiből nyílik emlékkiállítás pénteken. Egy különös történetet olvashat! 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.