FélpercesDiákok a Járásbíróságon

2016. november 2., szerda
 
Diákok a Járásbíróságon

Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának döntése alapján Európa-szerte minden év októberében megrendezik a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját, melynek fő célkitűzése az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés javítása.

 


Október 27-én a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság is megnyitotta kapuit a vásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola és a Németh László Gimnázium és Általános Iskola érdeklődő diákjai előtt.

 

Az eseményt dr. Lukács Levente, a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnöke nyitotta meg, majd dr. Perényi Nóra, bírósági titkár a polgári és büntető eljárások alapvető jellemzőit, dr. Márok Soma, bírósági ügyintéző pedig a tanúgondozás intézményét és a tanúként idézettek jogait és kötelezettségeit ismertette.

A nap folyamán a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság munkatársainak részvételével perszimulációs előadást is tartottak. A program zárásaként pedig dr. Lukács Levente vezetésével a bíróság épületét és annak történetét ismerhették meg a résztvevők.

 

Olvassa el ezt is!

Hadisírgondozás és megemlékezés

Hadisírgondozás és megemlékezés

A hódmezővásárhelyi Dilinka temetőben hat, eddig ismeretlen katonasírt fedeztek fel és hoztak rendbe. November 2-án Halottak napi tisztelgés jegyében emlékeznek. Képekkel!
Festett képeslapokon Vásárhely

Festett képeslapokon Vásárhely

Olyan a hatás, mintha reprodukciókat, valódi festményeket tartanánk a kezünkben. A látvány mellett anyaguk, tapintásuk is ezt az érzést erősíti. Képekkel!
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.