BulvárCukorborsó továbbjutott

2016. október 19., szerda
 
Cukorborsó továbbjutott

A vásárhelyi gyökerekkel is rendelkező Sárosi Anissza sikerével indult el szombaton az X-Faktor hatodik évada. Édesanyja Hódmezővásárhelyen járt középiskolába, édesapja, Sárosi Vilmos pedig az egykori Dózsa György Általános Iskolában volt matematikatanár.

 

 

 

 

 

Leányuk a most 35 éves énekesnő nagyszerű sikert aratott a válogatón, a zsűri egyöntetű véleménye az volt, hogy helye van a műsorban. Ő maga azonban sokáig nem így gondolta.

Bár gyermekkorától kezdve művészi ambí­ciói voltak, énektagozatos iskolába és színitanodába járt, zongorázni tanult, azonban kiskora óta duci, így végül az al­kata miatt, nem mert ilyen pályára menni, nyilatkozta a Blikknek

Mint mondta, „többször sikerült fogynom valamennyit, hol kisebb, hol nagyobb eredménnyel, de sajnos mindig vissza is jöttek a kilók duplán. Pedig mindig azt vártam, hogy ha lefogyok, akkor minden tökéletes lesz, és akkor majd végre meg merem magam mutatni az énekesi pályán” – emlékezett vissza Anissza, akit egy váratlan családi tragédia késztetett arra, hogy munkahelyet váltson, kilépjen rossz házasságából, és új életet kezdjen.

 

„Mindig bennem volt, hogy szeretnék kitörni, és elismert énekesnőként dolgozni, ám sosem volt bátorságom nekivágni. De amikor édesapám meghalt, az volt a pont, amikor eldöntöttem, hogy igenis megvalósítom az álmaim. Apukám túl hamar és nagyon váratlanul hagyott itt minket. A halála napján döbbentem rá, hogy tényleg ennyi az élet. Egyik nap még ott mosolygunk egymásra, másnap pedig a halott édesapámat ölelem” – csuklott el az interjú alatt Anissza hangja, aki a történtek után Budapestre költözött, és egy kiadó munkatársaként hobbiszinten visszatért az énekléshez, majd jelentkezett az X-Faktorba.

 

Sárosi Anissza - akire már ráragadt a bájos Cukorborsó becenév - az első adásban nyújtott produkciója alapján úgy tűnik, nem lesz mit szégyellnie: a mentorok egyöntetűen pozitívan értékelték dinamikus és laza produkcióját.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A tabella élén a Vásárhelyi Kosársuli

A tabella élén a Vásárhelyi Kosársuli

A kék-sárgák mind a négy eddigi mérkőzésüket megnyerve a tabella élén állnak. A hétvégén a Békés jön Hódmezővásárhelyre. Interjúval frissítve!
Kashgar, rizses hús, hímzett csizma, szerelmes dal…

Kashgar, rizses hús, hímzett csizma, szerelmes dal…

A vásárhelyi származású Eifert János újabb fotós kalandját osztja meg olvasónkkal. Fotói egy kevésbé ismert világot, az ujgurok életét mutatja be. Sok képpel!
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.