GazdaságCsongrád Megye szántóföldjeinek aranykorona ára

2015. szeptember 21., hétfő
 
Csongrád Megye szántóföldjeinek aranykorona ára

Nyilvánosságra került az állami földek eladásáról szóló kormányzati előterjesztést, amiből kiderül, hogy pontosan mennyi földet akar eladni a kormány, mennyiért és mikor.

 

 

 

 


Mint ismeretes, december közepe és jövő február vége között le akarja zavarni a kormány a 380 ezer hektár állami föld árverését.

 

Egy nyilvánosságra került 24 oldalas FM dokumentum szerint Csongrád Megyében 57 ezer forint lesz a javasolt aranykoránkénti kikiáltási ár. Hogy érzékeltessük, hogy ez az ár hol helyezkedik el, Zalában 45 ezer, Bács-Kiskunban 60 ezer lesz az ajánlott ár. (A KSH 2013-as adatai szerint, Csongrád Megyében átlagosan 774 ezer forint 1 hektár szántóföld ára.)

Összesen 378 160 hektárnyi termőföldet hirdetnek majd meg, ez összesen 50 392 földrészlet, amiből viszont jövő februárig csak úgy 41 ezer darabra lehetne licitálni, a többinél csak később. Ez azért van, mert a maradék földnél csak 2016-17-ben lép életbe a már megkötött haszonbérleti szerződés, a bérlőknek pedig csak ez után lesz elővásárlási joga, amit kivárna a kormány.

 

Mint ismeretes, a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek legnagyobb tulajdonosa Lázár János nagybátyja, 1.300 hektár földet nyert az állami földpályázatokon, ami a törvényben meghatározott maximum.  Hódmezővásárhely környékén a legnagyobb - 2017-ig bérelt állami földterület - a Hód-Mezőgazda Zrt. használatában van, amelyből összesen 4500 hektár kerül vissza a magyar államhoz, ebből 2000 hektárt már haszonbérletre megpályáztattak.

 

Az országban az eladásra kínált birtokok 98 százalékát valaki már bérli. Az értékesítési program több, mint 5 milliárd forintba kerül majd, de a kormány legalább 300 milliárd forint bevételt vár az eladásokból.

Az aukción értékesíteni szándékozó területet nézve, egy egyszerű számítás szerint feszített tempóban, hetente több mint 550-650 árverést kell tartani.

 

Olvassa el ezt is!

Győzelem a szezonnyitón

Győzelem a szezonnyitón

Elrajtolt az NBII Női Felnőtt Kézilabda Bajnokság, Dél-Kelet csoport mérkőzéssorozata. A HLKC felnőtt és junior csapata hazai pályán kezdett. 

 

A Dunántúlon is szükség van rájuk

A Dunántúlon is szükség van rájuk

Az sem kizárt, hogy nem lesz már szükség a menekültügy miatt a Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyre telepített Előretolt Vezetési Pontjára.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.