SportCentrum Streetball bajnokság Vásárhelyen

2017. július 5., szerda
 
Centrum Streetball bajnokság Vásárhelyen

Folytatódik a hat év óta Vásárhelyen futó Centrum Streetball Bajnokság, amelybe már elkezdődtek a nevezések. Július 9-én lépnek pályára a csapatok.

 

 

 

 

 

 

 

A szervező Fekete István legalább kéttucatnyi csapatot vár. A nevezések után délelőtt fél tíz után lépnek pályára a Hódtói Sport és Szabadidő Központban

Szinte biztos, hogy idén az időjárásra sem lesz panasz, sőt az előrejelzések szerint, kánikulára számíthatnak.

 

 

A mára országosan ismert streetball rendezvény sorban a tizenharmadik lesz idén, és mint már megszokhattuk a kosárlabda mellett ismét színvonalas hip-hop táncbemutató lesz a Ritmus Tánc- és Fitnesz Stúdió táncosaival, valamint egy helyi hip-hop rapduó is fellép néhány szám erejéig.

Fekete István elmondta, két dobóbajnokság is lesz, továbbá hárompontos dobóverseny és Killer dobójáték is vár az indulókra.

A megye minden szegletéből számítanak indulókra. Hozzátette, még soha annyi díjuk, felajánlásuk nem érkezett a rendezvényre, mint idén. Értékét tekintve 200.000 Ft összdíjazásra van lehetőség.

Nevezési határidő 2017.július 7. éjfél. 

 

A nap menetrendje:

 
  9:00 - Nevezések fogadása, péksütemények kiosztása


  9:45 - Megindulnak az alapszakaszbeli mérkőzések az előzetes sorsolások alapján


11:00 - Ritmus Tánc- és Fitnesz Stúdió fellépése


11:15 – D2 hiphop csapat előadása


11:30 – Alapszakasz folytatódik


13:00 - Alapszakasz lezárása


13:30 -  Hárompontos dobó verseny (DÍJAZÁSOS)


14:20 - Középdöntők


15:30 - Elődöntő


kb.16:00 - DÖNTŐ


16:30 - KILLER BAJNOKSÁG (DÍJAZÁSOS)

 

17:00 - Díjátadás

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Válogathatsz a melók közül!

Válogathatsz a melók közül!

A nyári diákmunka területén is munkaerőhiány tapasztalható, mivel egyre több állásra keresnek idénymunkást, a tanuló viszont egyre kevesebb. Tanácsok a munkát vállalóknak!
Két nap öröm - sok nap elzárás

Két nap öröm - sok nap elzárás

A házat átkutatta, végül egy vízszivattyúval távozott a helyszínről. A vásárhelyi rendőrök két napon belül elfogták a 20 éve elkövetőt.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.