Kék hírekKét nap öröm - sok nap elzárás

2017. július 5., szerda
 
Két nap öröm - sok nap elzárás

Egy hétvégi házból lopott vízszivattyút egy helybéli férfi Mindszenten. A vásárhelyi rendőrök a gyanúsítottat két napon belül elfogták, majd őrizetbe vették. 

 

 

 

 

 


A tettes július 2-án a mindszenti ingatlan bejárati ajtaját felfeszítette, a házat átkutatta, végül egy vízszivattyúval távozott a helyszínről. Zsákmányának csak két napig örülhetett, mert a vásárhelyi rendőrök a bejelentéstől számított 48 órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 20 éves férfi gyanúsítható megalapozottan.

A tolvajnál tartott házkutatás során a nyomozók az eltulajdonított vagyontárgyat megtalálták, majd lefoglalták. A gyanúsított kihallgatása során elismerte a lopás vétségének elkövetését. 

 

A hódmezővásárhelyi nyomozók a férfit őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.  

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Diáksport siker Lengyelországban

Diáksport siker Lengyelországban

A vásárhelyi diák ezüstérme jelentősen hozzájárult a Magyar Diáksport  Szövetség gyermek atlétika válogatottjának zsinórban hatodik győzelméhez. Képekkel! 
Szülők kint - baba bent

Szülők kint - baba bent

Véletlenül kizárták a szülők magukat a lakásból. A vásárhelyi tűzoltók megoldották a gondot. Szerencsére az ijedség nagyobb volt mint a baj.
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.