
A cikk címéhez kapcsolódó képzet, egy baráti összejövetelt, egy közös étkezést, avagy netán az otthon nyugalmát sugallja? Mindezekben van is igazság, de Korsós Sándor számára viszont ennek egyszerűbb jelentése van, ugyanis legalább két napra lesz meleg étel a szálló 70 lakójának.
Fotók: VH
A vásárhelyi Hajléktalanszálló igazgatója általában mindig december közepe felé kezd el „sakkozni”, hogy hogyan is legyen a lakók ellátása a Karácsonyi ünnepek idején, pontosabban az iskolai téli szünet időszakában, amikor a Hód Menza konyhája is leáll, amely naponta a maradékot adja a szállónak.
A téli szünetre szerencsére - most már szinte hagyományosan - felbukkannak a jótevők, az adakozók, mint például Maczelka Tibor, a maga szokásos fél sertésével, vagy Kenéz Heka Etelka aki a pénzadomány mellett, 80-on túl is félnapokat süt otthon, hogy sütemény is kerüljön a hajléktalanok szerény ünnepi asztalára. De idén is beígérkezett Hack Zoltán, aki barátaival főz a hajléktalanoknak.
Persze apró trükkökre is szükség van, avat be a kulisszatitkokba Korsós Sándor. Mint mondja, igen jó a kapcsolata a mostani fenntartónak, a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, az egykori fenntartóval, a Hódmezővásárhelyi Önkormányzattal. Így aztán hagyományossá tették az adventi gyertyagyújtást, amelyre minden érintettet meghívnak, valamint Szegedről és Hódmezővásárhelyről azokat, akiket valamilyen kapcsolat fűz a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltatóhoz. A gyertyagyújtás után szeretetvendégség formájában köszönik meg az együttműködő segítséget.
Mint azt Korsós Sándor elmondta, ilyenkor inkább a beszélgetés és nem a svédasztalos vendéglátás kapja a főszerepet, vagyis elég sok étel megmarad, lehűtve pedig napokig biztosítják a 70 hajléktalan szerény ellátását.
A Csomorkányi úti Hajléktalanszállón mindig maguk a hajléktalanok főznek, mint ahogy december 21-én is, Maczelka Tibor vállalkozó által biztosított húsból.
Az orjaleves és a bográcsos paprikás készítésének idején igazi házias illatok lengték be az épületet. Mint ahogy a cikk címe, ugyanúgy ez is csalóka, hiszen a szálló lakóinak nagy része egykor a saját otthonában élt, és nem önhibájából került olyan helyzetbe, hogy a szálló lett a végállomás.
Ezt a mai társadalom gyomra nehezen veszi be, könnyebb ítélkezni. Pedig lehet, hogy ennek az állapotnak a kialakulásához mi is hozzájárultunk.