Kultúra, oktatásIdén is megették a feladatot

2016. december 21., szerda
 

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tagintézményeiből érkezett kis csapatokban versenyző, száznál valamivel több tanuló idén is zsúfolásig megtöltötte a vásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakközépiskola éttermét.

 

 

 


 

Mint arról minden évben beszámolunk ez a város egyik méltán legnépszerűbb vetélkedője, amelynek a „motorja” a jó szervezés, a sziporkázó hangulat, az igényes és izgalmas feladatok sokasága, a bőkezű szponzorok.

„Idén is jóval többen jelentkeztek, mint amennyit a helyiség kapacitása elbírna” - mondta Molnár Erika főszervező, az idegen nyelvi munkaközösség vezetője.

Valóban zsúfolásig megtelt a vetélkedő helyszínéül szolgáló különösen hangulatosan feldíszített terem. A versenyzők a papír fölé hajolva tanakodtak a helyes megoldásokon.

Hogyan készül az eredeti amerikai muffin? Melyik sportágban volt René Lacost a világ legjobbja? Honnan ered a Mercedes elnevezés? - többek között ezekre kérdésekre is válaszolni kellett.

 

A HSZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája által szervezett VII. Országismereti vetélkedőn közel százan, a vásárhelyi Eötvös, a Corvin, a Kalmár, a szentesi Zsoldos, a Pollák, a makói Návay (Makó), valamint a vásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola 3-3 fős csapata angol, francia és német kategóriában brillírozhattak.

 

Évek óta Molnár Erika a verseny  egyik főszervezője, aki így foglalta össze a rendezvény célját: „A nyelvtanulás mellett lényegesnek tartjuk, hogy a tanulók magukba szívják a célnyelvi országok kultúráját, megismerjék az adott ország földrajzát, történelmét, nevezetességeit, ünnepeit, szokásait, sajátosságait, hiszen mindez ösztönzőleg hat a nyelvtanulásra. Az adott nyelvterület kultúráját közelebb hozni kiemelten fontos azokban a csoportokban, ahol sok a hátrányos helyzetű tanuló, akiknek nincs lehetőségük utazni, a világot tapasztalás útján megismerni.”

 

A játékos, kreativitást, logikát igénylő feladatok garantálták, hogy valamennyi résztvevő sikerélményekkel térjen haza. A legtöbb feladatnál nem kimondottan az idegen nyelvi tudáson volt a hangsúly, így bátran nevezhettek az idegen nyelvből gyengébben teljesítő, ám lelkes nebulók is.  A hagyományoknak megfelelően beugró feladatként az adott nyelvterületre jellemző karácsonyi süteménnyel készültek a csapatok. Igazi cukrászipari remekművek születtek, mézeskalácsok, muffinok, Sacher-torta, pancake, gyümölcskenyér sorakoztak az asztalokon. Bizonyítékként már csak néhány fotó van, mert ezt a feladatot idén is megették.

 

Jelmezben érkezőknek bónuszpont járt, így nem csoda, hogy a Kalmárt ellepték a kis Mikulások, rénszarvasok, angyalkák és krampuszok.

Trieb Szilvia és Turják Lejla (HSZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 11D osztály) fantasztikus házi készítésű rénszarvas szánon érkeztek, a lányok ezzel kiérdemelték a vetélkedő legkreatívabb jelmeze címet, különdíjban részesültek. Hódmezővásárhelyen tanulnak, de Szentesen élnek, Szilvia édesapja kísérte el a lányokat. Habár helyezést nem értek el, elmondásuk alapján remekül szórakoztak, még sosem jártak ilyen jó hangulatú vetélkedőn, jövőre egészen biztos, hogy újra nekifutnak.

 

Karácsonyi zenékkel, meleg teával, finom szendvicsekkel, fűszeres keksszel igyekeztek ünnepi hangulatot varázsolni a szervezők a Kalmár klubtermébe, nem csoda, hogy az Országismereti délután gyorsan a gyerekek és a felkészítő tanárok kedvence lett.

A hangulat a zenés meglepetés produkció alatt lépett a tetőfokára. A H-Faktor sztárjai: Meixner Lili, Rakonczai Dorina és Mészáros Evelin a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola 7A osztályos tanulói októberben fergeteges produkciójukkal szinte felszántották a Fekete Sas színpadát.

 

A nagyszabású rendezvény sikeréhez jelentősen hozzájárult együttműködő partnerként - egy részük évente besegít a nyeremények színesítésébe - a Budapesti Francia Nagykövetség, a Francia Intézet és a Magyar Francia Ifjúsági Alapítvány, a Goethe Intézet, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, a Német Nagykövetség Budapest, a Svájci Államszövetség Nagykövetsége – Budapest és a Vasas Kisinas Alapítvány.

A szponzoroknak köszönhetően értékes ajándékok sorakoztak az Országismereti vetélkedő nyeremény asztalán. Az helyezetteken kívül minden résztvevőt apróbb ajándékokkal illetve részvételi oklevéllel jutalmaztak, a Mikulás bulival egybekötött Országismereti vetélkedőről tehát senki sem távozott üres kézzel.

 

Szervezők idén is a Kalmár Nyelvszakos tanárai voltak: Lőkösné Nagy Sarolta, Szombathelyi Anita, Molnár Erika, Fehér Ágnes, Papp Béla.

 

Eredmények:

 

I. helyezett

II. helyezett

III. helyezett

 

Angol

Angels 

Csikós Ilona,

Hencz Anna,

Varga Alexandra

 

Felkészítő tanár: Bányai Györgyi

 

HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Szentes (9K osztály)

Flying Penguins

Gila Valter

Kiss Patrik

Losonczi Máté

 

Felkészítő tanár:

Péter Erika

 HSzC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szentes (10B osztály)

 

WarriorsPancakes

Balogh László,

Gyebnár Regina

Bogár Alex

 

Felkészítő tanár:

Kis Angéla

HSZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhely

 (9B osztály)

 

Francia

Soufflée

Udvari Rudolf,

Kristó Zsuzsanna, Tarján Nikoletta

Felkészítő tanár:

Lőkösné Nagy Sarolta

HSZC Kalmár Zsigmond

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

(1/9/D osztály)

 

Baguette

Czirok Milán,

Godó Gergő,

Labádi Sámuel

Felkészítő tanár:

Lőkösné Nagy Sarolta

 HSZC Kalmár Zsigmond

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

(1/9/E osztály)

 

Mystere

Ancsányi József,

Vincze Dániel Levente

 

Felkészítő tanár:

Lőkösné Nagy Sarolta

 HSZC Kalmár Zsigmond

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

(1/9/B osztály)

 

Német

Weihnachtsmänner

Gyarmati Ármin, Horváth-Varga Péter, Mihály Attila

Felkészítő tanár:

Bristyán Ágnes

 

HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Szentes (9R osztály)

 

Mietzekätzchen

Fehér Nikol,

Török Natália,

Kocsis Iván

Felkészítő tanár:

Tilimpás Judit

Varga Gyöngyi

HSZC Návay Lajos Szakgimnázium és Szakközépiskola Makó

(11B osztály)

 

Schneeflocken

Antal Liza 9/A,

Börcsök Zsófi 9/A, Rutai Vivien 11/A,

Felkészítő tanár:

Molnár Imréné

HSZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhely

Különdíjban részesült:

Legkreatívabb jelmez, leginnovatívabb sütemény kategóriában: Snowflakes

Trieb Szilvia, Turják Lejla

HSZC Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (11D osztály)

 

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Báli menetrend Vásárhelyen - 2017

Öt iskola, valamint az Orvosbál, a Gazdasági Egyesület és a Huszárbál rendezvényei adják 2017-ben a megyei jogú város báli szezonját. Divatötletekkel!
Nagyszerű lendületben a Kosársuli

Nagyszerű lendületben a Kosársuli

Két szoros negyedet követően, a mérkőzés második felében magabiztos játékot produkálva zsebelte be nyolcadik győzelmét a Vásárhelyi Kosársuli a bajnokságban.
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.