A világ dolgaiba beavatkozó és az embernek utat mutató Istenről, valamint a keresztyén közösség közéleti szerepvállalásáról és más közösségekhez fűződő viszonyáról is beszélt Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából.

    "Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten a világ minden dolgába beleavatkozott" - emelte ki a református püspök. Rámutatott: az ember szuverén akar lenni és lefokozásként éli meg, ha Isten beleszól az életébe. A mindenkori modern ember - kezdve Ádámmal és Évával -, "kikéri magának", ha Isten utat mutat, tanácsot ad, föltartóztat vagy szankcionál. Mégis, van egy közösség, amelyik nemcsak azt állítja, hogy isteni segítségre szorul, hogy a helyes úton tudjon járni, hanem azt is megvallja, hogy önmagától nem találja meg a helyes utat.

    "Mi, keresztyének úgy állunk oda Isten elé, mint akik tanácstalanok, akik eltévedtek", mert azt látjuk, hogy a legjobb emberi tervek is rendre rosszul végződnek. A keresztyénség azt hirdeti, hogy van ugyan megoldás a világ gondjaira, de egyedül Isten kezében - mondta.

    Bogárdi Szabó István szólt arról: a keresztyén közösség sokat küszködik azzal, hogyan lehet a jézusi üzenetet érvényesen elmondani, úgy, hogy "semmiféle hatékonysági elv érdekében ne másítsunk rajta, ne vegyünk el belőle és ne tegyünk hozzá". Isten megjelenését a világban történelmi eseményként ünnepeljük, anélkül, hogy "általános morális kódot csinálnánk a testet öltött igéből, Jézus Krisztusból" - fogalmazott.

    Kitért arra: a közélet dolgaiban - sokszor úgy tűnik - a keresztyénség "ritmuszavarban van". "Az éppen aktuális dolgokra gyakran későn reagálunk, ugyanakkor amit végül mondunk, az nagyon hasonlít ahhoz, amit elmondtunk már 200 vagy akár ezer éve is" - mondta.

    Hozzátette, ezeknek a megszólalásoknak "inkább a szimbolikus térben van jelentőségük, hiszen miért mondanék mást, mint dicséretet, ha valaki jót tesz, és elmarasztalást, ha valaki ostoba és borzasztó dolgokat művel". Ezek megítélése semmit nem változott ötszáz vagy ezer év alatt.

    A református püspök kitért arra is: a keresztyénség missziói mozgalom, hívogató, megszólító, üzenetet átadó közösség, és a keresztyének szeretnék, ha hiteles, vonzó közösségnek tartanák őket, amelyhez szívesen csatlakoznak, illetve amelyben szívesen maradnak az emberek. Emellett a külvilágot is "izgatja, hogy hova tegyék ezt a közösséget".

    Ugyanakkor nincs szögesdrót, berlini fal a keresztyének és a nem keresztyének között, inkább valamiféle "zöldhatáron mozgunk", hol közeledve Istenhez, hol távolodva tőle - jegyezte meg.

    Közölte: vannak, akik távolinak tűnnek, valamilyen titok folytán mégis közelebb vannak Istenhez, másokról pedig, akikről azt gondoljuk, szinte már a mennyország előszobájában vannak, hirtelen kiderülhet, hogy közönséges földi halandók, sőt egyáltalán nem azok, akinek vallották vagy mutatták magukat.

    Ez a keresztyénség mindenkori helyzete. Kérdés, mi alapján kell megítélni egy közösséget: a hozzá tartozó emberek jelleme, esendősége vagy az alapján, amit tettek? - mondta a püspök. "Kalkuttai Teréz anyán mérjük a keresztyénséget, azokon a névtelen önkénteseken, akik a legveszedelmesebb helyekre is elmennek, hogy válogatás nélkül segítsenek mindenkin, vagy azokon a keresztyéneken, akik elbuktak, akikről bebizonyosodott jellemtelenségük?" - tette fel a kérdést.

    Magyarázatként pedig a Richard Nixon amerikai elnök bukását okozó Watergate-botrányt említette.
    Felidézte: Richard Nixon 1974-ben azért kényszerült lemondani, mert emberei kémkedtek politikai riválisa, a Demokrata Párt elnöke után. Ezt a mai napig mindenki tudja, de arról már senki nem beszél, hogy Richard Nixonnak sikerült megegyeznie a Szovjetunióval atomkérdésben, és ezzel elhárította egy atomháború veszélyét.

    "Így vergődünk mi is. Mégis, magasra emeljük Krisztus zászlaját, köré gyűlünk, és követjük őt, esendőségünk, emberi gyarlóságaink ellenére. Önhittségünk folyton visszaránt a rosszba, de Isten igazsága felemel és kiszabadít" - fogalmazott.

    Hozzátette: az évszázadok során számos külső igény is megjelent a közösséggel szemben. Ezek között vannak, amelyek a keresztyénség belső igényeit visszhangozzák, például, hogy legyünk adakozók, megértők, támogassunk másokat. "Legjobban az ellenségeink hangoztatják, hogy nekünk szeretnünk kell ellenségeinket is". De megjelennek olyan elvárások is, hogy "maradjunk csendben, vagy éppen ellenkezőleg, legyünk hangosak, háborodjunk fel. Olykor zárkózzunk a templomfalak közé, máskor meg vonuljunk utcára, hadoszlopot formázva. És persze mindig megmutatják a konkrét célt is", hogy miért vagy mi ellen.

    A mindenkori keresztyéneknek bölcseknek kell lenniük egyénileg és közösségeikben is, hogy miképpen reagáljanak ezekre az elvárásokra, hogy reagáljanak-e egyáltalán, hiszen ezeknél fontosabb, az isteni üzenet van rájuk bízva - mondta a református püspök.