SportBerei Béla idén is belelendült

2017. január 30., hétfő
 
Berei Béla idén is belelendült

Január 21-22-én Hamburgban rendezték a German Open WTF Taekwondo világranglista versenyt. 41 ország 963 sportolója lépett a szőnyegre.

 

 

 

 

 

 

 

Magyarországot Mércse Attila edző vezetésével a budapesti UTE hattagú csapata képviselte a kétnapos nemzetközi versenyen.

A csapat egyik tagja a hódmezővásárhelyi Berei Béla volt, aki (a régi egyesülete, a Máté Taekwondo és a Magyar Taekwondo Szövetség viszálya miatt. ITT olvashatja el!) nemrég igazolt át az Újpesti Torna Egyesületbe. Az új klubjában szerencsére gyorsan „akklimatizálódott”, hiszen  novemberben  megnyerte a Magyar Bajnokság ifjúsági, -68 kg-os súlycsoportját, egy hónappal később Csehországban -63 kg-ban a Christmas Cup-on lett aranyérmes.

 

Hamburgban ismét a dobogó legmagasabb fokára állhatott: a juniorok 63 kg-osai között Berei Béla öt ellenfelét, köztük - a döntőben - a 2015-ös év kadet világbajnokát győzte le.

 

A győzelmi sorozat remélhetőleg hamarosan folytatódik, mert Mércse Attila edzővel már készülnek a Török Open G1 nemzetközi taekwondo versenyre, amely február 14-én kezdődik Antalyában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győzelem igazi izgalmakkal

Győzelem igazi izgalmakkal

A MAFC elleni kötelező győzelem megszerzésével továbbra is tartja első helyét a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B-s bajnokság keleti csoportjában.
Kiderült, mi is történt az utolsó években

Kiderült, mi is történt az utolsó években

Hódmezővásárhely szülöttének barátja kilenc év után beszélt arról, mi okozta Antal Imre tragédiáját. A BFMK oldalán dombormű őrzi a TV-s személyiség emlékét.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.