SportValójában kiről és miről szól ez a botrány?

2016. november 5., szombat
 
Valójában kiről és miről szól ez a botrány?

Ahogy az a háborúkban megszokott, nem hadvezérek, hanem a fronton harcolók a döntések valódi áldozatai. Elvonatkoztatva úgy tűnik, jelen esetben is egy valódi (taekwondo) harcos lehet az áldozata a több éve zajló, ám az elmúlt hónapokban ismét fellángoló vezetői csatározásnak.

 

 

(A képen Máté Zsolt edző és Berei Béla)

 

 

Mint arról írtunk (és a helyzet jobb megértését segítő cikkünk a lap alján) a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület hadban áll a saját Szövetségével, amely jogosult az úgynevezett (öv)vizsgáztatási rendet, a tagsággal járó kötelezettségeket, a befizetéseket, a nevezéseket, a versenyrészvételeket felügyelni.

 

A Magyar Taekwondo Szövetség az itt felsoroltak nagy részében a szabályok megsértésével vádolja a patinás vásárhelyi egyesületet. Ezért hat hónapra felfüggesztette a tagsági viszonyukat, ám a határozatot október 28-án az első fokú eljárásban történt súlyos jogszabály- és szabályzatsértések miatt megsemmisítette és a fegyelmi bizottságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

 

Eközben azonban a Máté Taekwondo SE által kinevelt, a hazai taekwondo sportág egyik legnagyobb reménységét, Berei Bélát - az egyesület tagsági viszonyának felfüggesztésére hivatkozva - a Szövetség kitette a magyar válogatott keretből.

 

Az - egyébként valószínű szabálytalan eljárást- megtette annak ellenére, hogy a most 15 éves Berei Béla volt már Év Sportolója, hatszoros magyar bajnok, kadet Európa-bajnok, számtalan nemzetközi verseny dobogós helyzetteje, amelyek közül éppen egy tucatnyit a magyar válogatott keret tagjaként ért el.

 

Sovány vigasz, hogy a Magyar Taekwondo Szövetség időközben meggondolta magát és felülbírálva saját határozatát, mégis engedélyezte a válogatottságát, azzal a feltétellel, ha átigazol egy másik egyesülethez. Így Berei Béla már a budapesti UTE sportolója, ám a novemberben Kanadában rendezendő Ifjúsági Világbajnokságra készülő válogatott keretbe nem kerül be.

 

Nem lehet messze az igazságtól, hogy a vásárhelyi sportoló UTE-hoz igazolása elhalványíthatja a Máté Taekwondo edzőinek több éves áldozatos munkáját, amelyek eredményei még a laikusok számára is reprezentatívak.

A Vásárhelyi Hírek a kezdetek óta kiemelten foglalkozott Berei Béla sportpályafutásával, a hozzászólások sokaságából következően az olvasók hatalmas szimpátiájának kíséretében.

 

A fiatalember jövőjét, sportkarrierjének alakulását - lelkileg is jelentősen - befolyásolja ez a „felső vezetői” csatározás. Erről a Máté Taekwondo november 4-én a Vásárhelyi Híreknek küldött közleményében így ír:

 

’Berei Bélát és a szüleit elbizonytalanító körülmények, lelkileg megterhelő helyzetbe történő hozataluk, valamint Berei Béla másik egyesületbe való átigazolásának Szövetség általi kvázi “kikényszerítése” egy jogellenes első fokú határozaton és eljáráson alapult. Berei Béla Hódmezővásárhelyen edz, Szegeden jár középiskolába és a Szövetség eljárásának köszönhetően most egy budapesti egyesületbe került. Nem nehéz elképzelni azt, hogy Berei Béla életét jelentősen megnehezítették és megnehezítik ezek a változások.

Berei Béla kitűnő sportolónk ügye azért fájó, mivel a Szövetség Berei Béla, mint fiatal, kiskorú, kiemelkedő képesességekkel és eredményekkel rendelkező sportoló érdekeit egy pillanatra sem helyzete előtérbe.’

 

A Máté Taekwondó SE vezetői - a már idézett - közleményükben a helyzet sürgős rendezését is kérik a Szövetségtől. Azonban az ügy további kimenetele ma még bizonytalan, tekintettel az új fegyelmi eljárás lefolytatására. Nehezíti a helyzetet, hogy - a Vásárhelyi Hírek információi szerint - szubjektív elemek is vannak az ügy hátterében.

 

A szakemberek és a laikusok számára is maradnak megválaszolatlan kérdések, vajon Berei Béla az új egyesületbe kerülése ellenére miért maradt ki az Ifjúsági VB-re illetve a 2018-as Ifjúsági Olimpiára (is) készülő keretből? Esetleg valaki másnak kellett a kvóta? Egyébként egy a - neve nélkül nyilatkozó - sportágra jól rálátó szerint, erre volt már példa.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Háború a Máté Taekwondo és a Szövetség között

 

 

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Küzdj meg a bajnokkal - Vásárhelyen is!

Küzdj meg a bajnokkal - Vásárhelyen is!

A nagysikerű 'Küzdj meg a bajnokkal!' program megyei folytatásaként az olimpiai bronzérmes vívócsapat egyik tagja lesz  Hódmezővásárhely vendége.
Festett képeslapokon Vásárhely

Festett képeslapokon Vásárhely

Olyan a hatás, mintha reprodukciókat, valódi festményeket tartanánk a kezünkben. A látvány mellett anyaguk, tapintásuk is ezt az érzést erősíti. Képekkel!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.