KözéletBemutatkozott a Demokratikus Koalíció vásárhelyi jelöltje

2013. október 28., hétfő
 
Bemutatkozott a Demokratikus Koalíció vásárhelyi jelöltje

Október 28-án Makón, sajtótájékoztatón mutatkozott be Buzás Anna a Demokratikus Koalíció Csongrád megye 4-es számú választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje.

 

 

 

 


Az ELTE jogi karának most ötödéves egyetemi hallgatója, a Demokratikus Koalícióhoz még önálló párttá alakulása előtt csatlakozott, akkor mint pártoló tag. A párt megalakulása óta pedig teljes jogú párttaggá vált, mondta a Vásárhelyi Híreknek.

 

Arra a kérdésre, hogyan került ilyen fiatalon kapcsolatba a politikával, elmondta: „Makói lakos vagyok és édesapám, dr. Buzás Péter 1994 óta a város polgármestere, így hamar közel kerültem a politikához. Önálló pályafutásom tavaly kezdődött el, amikor is a Demokratikus Koalíció 2012. évi Alternatív Tanévnyitóján elmondtam első beszédemet, majd 2013. januárjában az Ellenzéki Kerekasztal Tárgyalások Alkotmányügyi Bizottságának voltam a tagja. Idén októberben pedig a párt Országos Tanácsának is a tagja lettem.”

 

Mint ismeretes  Magyarországon a Demokratikus Koalíció a második legnagyobb demokratikus ellenzéki párt a Parlamentben. Több, mint 900 településen van tagja, és az első olyan párt volt, amely 106 egyéni jelöltet tudott állítani. Ennek a 106 jelöltnek egyik tagja Buzás Anna, aki a választáson Csongrád megye 4-es számú választókörzetében indul.

 

„A Fidesz 2011-ben önkényesen átrajzolta a Magyar Köztársaság választókerületeinek határait. A 2014-es választásokon Makó már Hódmezővásárhelyhez tartozik. Így Lázár Jánossal szemben kell meggyőznünk a választókat arról, hogy a térségnek olyan képviseletre van szüksége, amely nem akarja megfosztani polgárait saját kórházuktól. Bár Hódmezővásárhely megyei jogú város, azonban a kistérségben lakó polgárok nagyon nehezen tudnák tömegközlekedési eszközzel megközelíteni a Vásárhelyre áthelyezett kórházat. Makó kistérsége jóval több kis lélekszámú településsel bír, mint Hódmezővásárhely. A kormányzati döntések következtében pedig még inkább determinálható, hogy ezek a települések le fognak szakadni. Ezt akarjuk elkerülni” - mondta Buzás Anna.

Hozzátette, úgy gondolják, hogy a Makón felújított gyermekosztály megszüntetése logikátlan lépés volt, hiszen a vásárhelyi részleg nem rendelkezik azokkal az adottságokkal, mint a makói.

Az oktatással kapcsolatos elképzelései szerint olyan oktatást akarnak, amelyik nem kényszeríti a gyerekeket egész napra az iskolába, amely nem terheli le a tanárokat.

 

A most kezdődő kampányról elmondta: „Mi a lakosok igényeit figyelembe véve kívánjuk kialakítani választási programunkat. Hagynunk kell, hogy mindenki elmondhassa véleményét és közösen tudjunk programot alkotni. Éppen ezért havi rendszerességgel Közéleti Kávéházat tartunk Makón a Bronz Hold Cafe emeletén. Később pedig Hódmezővásárhelyen is tervezünk hasonló beszélgetéseket, valamint rendszeres kitelepüléseink során várjuk a véleményeket.

Természetesen a vásárhelyi polgárokat is meg akarjuk szólítani, ezért helyben is kitelepülünk majd, többször is a jövőben, hogy meggyőzzük őket arról, hogy létezik egy olyan Hódmezővásárhely is, ahol nem kell rettegni, nem kell félni és nem egy kézben összpontosul a város irányítása. Mi igazi ellenfele kívánunk lenni Lázár Jánosnak és nem akarjuk, hogy Hódmezővásárhely a mutyi fővárosa legyen. Közel akarjuk hozni a politikát a fiatalokhoz is, hogy érezzék, fontos számunkra a véleményük és a jövőjük. Ennek alapján fogjuk kialakítani programunkat, amelyet majd képviselni fogunk a jövőben”- mondta Buzás Anna, a Demokratikus Koalíció Csongrád megye 4-es számú választókörzetének most bemutatkozott jelöltje.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Madárparadicsom a Kiskunságban

Madárparadicsom a Kiskunságban

A tervek szerint újra gyarapodni fognak az itt élő védett és fokozottan védett madárfajok. A kiskunsági szikes tó láncolat európai mércével mérve is kiemelkedő természeti érték.

Hogyan is áll egy magyar család a beiskolázási roham előtt?

Hogyan is áll egy magyar család a beiskolázási roham előtt?

Csak komoly erőfeszítések árán, egy részük pedig egyáltalán nem tudja finanszírozni a gyerek középiskolát követő tanulóéveit. A számok magukért beszélnek.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.