SportBelelendülnek a kézis lányok

2014. február 7., péntek
 
Belelendülnek a kézis lányok

Az NBII Dél-kelet csoport tavaszi szezonjára készülő felnőtt csapat részvételével rangos felkészülési tornát rendeznek február 9-én, vasárnap a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

A résztvevő csapatok között szerepel NBII-es csoportbeli ellenfelek közül a Szeghalmi NKC és a Csorvási SK, valamint a szerb második ligában szereplő vajdasági Ada Halász József NKK csapata.

 

Négy mérkőzés szerepel a programban, délelőtt két mérkőzés lesz, délután pedig a két vesztes, majd a két győztes csapat összecsapására kerül sor. A szervezők tájékoztatása szerint, a mérkőzések elsődleges szerepe minden résztvevő csapat számára a bajnokságra való sikeres felkészülés, a játékelemek csiszolása és javítása.

A vasárnapi mérkőzések nézőinek két új HLKC játékos is bemutatkozik. Először lép pályára a HLKC mezében a hódmezővásárhelyi nevelésű Hegyi Vivien, aki Orosházáról tér vissza, valamint a Kalocsáról igazolt Mészáros Veronika.

Hegyi Vivien érkezésével a jobb oldal erősödik, míg Mészáros erőteljes játékára átlövő és beállós poszton számíthatnak. Viszont tovább bővült a hiányzók listája, hiszen a novemberben megsérült Hegyi Diána műtéte után csökkentett edzésmunkával készül, Blaskovics Gertrúd szintén sérülés miatt hiányzik, míg a csapat játékos-edzője, Gaál Adrienn gerincsérv műtéten esett át, így az ő játékára sem számíthatnak hosszú ideig. A egyesülettől kapott hírek szerint ettől függetlenül a csapat jó hangulatban készül a vasárnapi erőfelmérőre, illetve a tavaszi rajtra, amely február 22-én lesz Orosháza ellen.

 

Női felnőtt kézilabda felkészülési torna:

 

Február 9. (vasárnap) – Hódtói Sportcsarnok (A belépés ingyenes)


10.00 Hódmezővásárhelyi LKC – Csorvási SK
11.45 Szeghalmi NKC – Ada
13.45 I. mérkőzés vesztese – II. mérkőzés vesztese
15.30 I. mérkőzés győztese – II. mérkőzés győztese

 

Olvassa el ezt is!

Az autóhitelesek mentéséről beszélt Lázár

Az autóhitelesek mentéséről beszélt Lázár

Akik az évek alatt akár kétszer megfizették gépkocsijuk árát, de a tőkéből szinte semmit nem tudtak törleszteni, visszaadhassák autójukat, ezzel letudva az adósságot.
Zöld szikla és kőkemény rock

Zöld szikla és kőkemény rock

Idén is csúcsra járatják a természetvédelmet. Idén is felgördül a LÖSZ függöny. Változik a Hódstock Fesztivál időpontja. Összeállt a vásárhelyi Zöld Szikla Alapítvány 2014-es programja.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.