KözéletAz autóhitelesek mentéséről beszélt Lázár

2014. február 6., csütörtök
 
Az autóhitelesek mentéséről beszélt Lázár

Az országnak az lenne az érdeke, hogy a baloldal megújuljon, új szereplőkkel, valódi szociáldemokrata programmal állon ki – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Algyőn.

 

 


 

 „Akár mennyire is el tudtuk verni a szocialistákat 2010-ben, nem volt arra mód, lehetőség, idő, alkalom, képesség, ember, hogy megváltozzanak” – mondta a politikus a Szeged melletti ötezer fős nagyközség faluházában rendezett lakossági fórumon mintegy száz ember előtt. Hozzátette: „nincs semmi új azon az oldalon”.

Sokan szavaznának egy korrekt szociáldemokrata programra – közölte a politikus annak a fórumsorozatnak az egyik utolsó állomásán, amelyet az újonnan választókerületéhez került településeken tartott az elmúlt hetekben

Lázár János szerint ma ilyet inkább a Fidesz valósít meg. A politikus példaként a bankokra, a nagy multinacionális cégekre kivetett adókat, valamint a rezsicsökkentést említette, amely inkább egy baloldali, szociáldemokrata gazdaságpolitikai programba illene.

Az államtitkár közölte: a devizahitelesek kérdésével érdemben kell foglalkoznia a kormánynak. A lakásukat devizahitelből vásárlók mellett a választásokat követően komolyan meg kell fontolni, miként lehet azokon segíteni, akik gyakran munkaeszközként szolgáló gépkocsijukat is így vásárolták – mondta Lázár János, fölvetve annak lehetőségét, hogy azok, akik az évek alatt akár kétszer megfizették gépkocsijuk árát, de a tőkéből szinte semmit nem tudtak törleszteni, visszaadhassák autójukat, ezzel letudva az adósságot.
Az államtitkár közölte: a kormány lezártnak tekinti az önkormányzati rendszer átalakítását.

A következő ciklusban az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése lesz az egyik fontos feladat, annak érdekében, hogy az emberek minél több ügyüket elintézhessék otthonról  - mondta.

A politikus szélesebb jogosítványokat adna az önkormányzatoknak a szociális ellátással kapcsolatos döntések területén, és azt is támogatná, hogy a helyi közszolgáltatásokhoz nagyobb mértékben járuljanak hozzá azok, akik nagyobb jövedelemmel rendelkeznek.

 
 
MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Letették a Lézerközpont alapkövét

Letették a Lézerközpont alapkövét

Szakértők becslése szerint a lézerközpont és a tudáspark évi húszmilliárd forintos többletjövedelmet generál Szegeden és a régióban, továbbá mintegy ötezer család megélhetését biztosítja.
A természettudomány élménye

A természettudomány élménye

A Németh László Gimnázium, Általános Iskolában február elsején átadott Természettudományos Műhelyben a kísérletezés szükséges eszközök teljes tárháza rendelkezésre áll. Képekkel!
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.