KözéletBeindult a parlagfűszezon

2014. július 4., péntek
 
Beindult a parlagfűszezon

A felszólítások hatásosnak bizonyulnak, mert Hódmezővásárhelyen évek óta nem kellett bírságot kiszabni. Határozat esetén viszont, ha kell rendőr jelenlétében a zárat, a lakatot is leverik és elvégzik az elhanyagolt ingatlanon a kaszálást.

 

 

 

Itt a nyár és vele együtt a parlagfűszezon is. Július 1-jétől elkezdődtek az ellenőrzések is. Aki nem tesz eleget kötelezettségének, s nem írtja ki saját tulajdonáról a gyomnövényt az 15 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat.

Belterületen a jegyző, külterületen a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága rendeli el a közérdekű védekezést. Ez utóbbi hatóság, mint ismeretes a földterületekről készült jó minőségű műholdas felvételeken felismerhető parlagfűvel fertőzött területeket azonosítja és a tulajdonosaival szemben intézkedik és szabja ki a növényvédelmi bírságot.

A belterületeken más az eljárás menete. A rendelet szerint június 30-ig a földdel, illetve kertes résszel rendelkező tulajdonosok kötelesek megakadályozni a parlagfű bimbózását. A közterületen a város végzi a parlagfű irtását. 

Megtudtuk, a város közterületei mellett, figyelnek arra is, hogy például a MÁV tulajdonában lévő részeket is mentesítse a tulajdonosa. Az utóbbi években a közérdekű védekezést elmulasztóval szemben nem kellett bírságot kiszabni, mert a közterületfelügyelők felszólításának hatására elvégezték a kaszálást. Információink szerint, sok olyan ingatlan van, amely valamilyen okból lakatlan és ahol a virágzó parlagfű hatástalanná teheti a környező terület menetesítését. Bejelentés esetén, értesítik a tulajdonost, ha ez nem sikerül és határozat születik az elhanyagolt udvar kényszer mentesítéséről, rendőr jelenlétében  bemennek az ingatlanba, akár úgy is, hogy feltörik a zárat, lakatot és elvégzik a szükséges munkákat. Természetesen a város megtérítteti ennek összes költségét.

 

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által a Vásárhelyi Híreknek adott tájékoztatás szerint a napokban leolvasott eredmények még nem jeleznek parlagfű polleneket Csongrád megye légterében. Viszont magas értéket mutatnak a csalánfélék, a pázsitfűfélék és nagyon magas az értéke a gombaféléknek. A szakemberek a növény irtására és az ilyenkor szokásos gyógyszerek szedésének fontosságára hívják fel a figyelmet.
 
Egyébként még mindig nem késő a parlagfű irtása. Legcélravezetőbb, ha a gyomnövényt tövestől távolítjuk el, persze a fűnyírás is megoldást jelent, azonban a megmaradt szárrészről a növény újra kihajt. Várhatóan, ha az időjárás napos marad, esetleg esővel váltakozva, július vége felé már tapasztalható lesz a parlagfű pollen koncentráció emelkedése.

 

A parlagfű jelenleg zömében 5-8 centiméteres, azonban találhatók már 15-20 centis példányok is. A növények július elejéig, közepéig a testtömegüket gyarapítják, majd ezután jön a bimbós állapot és a virágzás, ami az első fagyok bekövetkeztekor ér véget. A tömeges virágzás július végétől augusztus közepéig tart, mely hatalmas problémát okoz az egyre nagyobb számú allergiás panaszokkal küzdő lakosságnak. Augusztus 20-a körül már magas értékek fordulhatnak elő. Az arra érzékeny személyeknél már 30-as koncentráció is allergiás tüneteket válthat ki. Ilyenkor orrfolyás, tüsszentés, szem viszketés, köhögés, súlyosabb esetben asztmatikus jellegű fulladás jelentkezik. Csökkenti az allergiás reakciók kialakulását, ha már most elkezdik a gyógyszerek szedését a pollen-érzékenyek. A parlagfű pollen több kis és közepes méretű fehérje allergént tartalmaz. A légutakba kerülve a nyálkahártyát ingerli, szemgyulladást okoz. A parlagfű pollenre allergiás népesség évről évre folyamatosan nő.

 

Olvassa el ezt is!

Hatalmas építkezések kezdődnek a vásárhelyi kórháztömbben

Hatalmas építkezések kezdődnek a vásárhelyi kórháztömbben

Az építkezés alatt nem lesz fennakadás a betegellátásban, minden marad Vásárhelyen, kivéve az egynapos szemészetet.
Jönnek a kacsák Vásárhelyre

Jönnek a kacsák Vásárhelyre

Július 12-én Hódmezővásárhely főterén, a Kossuth téren lehet megcsodálni a résztvevő autókat.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...