KözéletBehívják a tartalékosokat

2015. szeptember 19., szombat
 
Behívják a tartalékosokat

A tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményben szombaton.

 

 

 

 

 

Közleményük szerint az éves behívási terveknek megfelelően a Magyar Honvédség kötelékében jelenleg is több mint száz önkéntes tartalékos katona teljesít szolgálatot. A tömeges migráció okozta válsághelyzetben azonban a tartalékosok az eddigieknél is nagyobb létszámban kapják meg behívójukat.

 

A HM azt írta: elsősorban azoknak az aktív katonáknak a laktanyán belüli feladatait látják majd el, akik már huzamosabb ideje az ideiglenes biztonsági határzár, illetve a Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat feladataiban vesznek részt.

Az önkéntes műveleti tartalékos katonák a határ mentén zajló munkálatok során a rendészeti feladatok kivételével minden egyéb tevékenységbe is bevonhatók - olvasható a HM közleményében.

A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszere két részből tevődik össze, a védelmi és műveleti tartalékosokból. Az őrzés-védelmi feladatokra rendszeresített, kétezres létszámban megjelölt védelmi tartalékos keret szinte mindig teljesen fel van töltve. Az önkéntes műveleti tartalékosok száma is meghaladja a három és fél ezret.

Simicskó István honvédelmi miniszter a Magyar Idők múlt szombati számában úgy nyilatkozott: a múlt hét végéig már 4300 magyar katona teljesített szolgálatot a déli határnál.

A miniszter a lap szombati számában megjelent interjúban legfontosabb feladatként jelölte meg a műszaki határzár kiépítésének felgyorsítását, és ezzel indokolta a térségben lévő katonák létszámának növelését is. Fontosnak ítélte a határzár élőerős védelmét annak érdekében, hogy jogkövető magatartásra lehessen bírni az illegális bevándorlókat, és hatékonyabban lehessen fellépni az embercsempészbandák ellen.

Simicskó István szerint meg lehet oldani, hogy a határzár mentén elég ember legyen, és jelezte: meg kell vizsgálni - és ha lehet, ki kell aknázni - a tartalékos rendszerben rejlő erőforrásokat is.

 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Röszke után Beremend

Röszke után Beremend

Zűrök Baranyában. A tilos jelzés ellenére befutott egy migránsokkal teli vonat a magyarbólyi állomásra. 40 horvát rendőrt lefegyvereztek, a vonatvezetőt őrizetbe vették. 
Erősít a Hód Úszó Se

Erősít a Hód Úszó Se

Két valóságos úszólegenda erősíti vásárhelyi egyesületet: Máté Hunor néhány hónapja edzőként dolgozik, mostantól pedig Dara Eszter az egyesület színeiben áll a rajtkőre .
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
Ismét SZIN-es világ Szegeden

Ismét SZIN-es világ Szegeden

Magyarország legrégebbi és egyik legnépszerűbb könnyűzenei eseménye augusztus 26. és 29. között ismét megnyitja kapuit a szegedi Partfürdő területén.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát