SportBajnoki címmel tette le névjegyét a Herkules SE

2017. március 1., szerda
 
Bajnoki címmel tette le névjegyét a Herkules SE

Egy hónapja csatlakozott a Magyar Erőemelő Szövetséghez a vásárhelyi egyesület. Sportolójuk aranyérmes lett a Fekvenyomó Magyar Bajnokságon.

 

 

 

 

 

 

„Alig egy hónapja, hogy úgy éreztük, felnőttünk a feladathoz és a Herkules SE hivatalosan csatlakozott a Magyar Erőemelő Szövetséghez” - mondta Otlokán Mihály, a vásárhelyi Herkules SE edzője. 

 

Február 25-26-án, első megmérettetésként rögtön a mélyvízbe ugrottak és elindultak a Vésztőn megrendezett Pascal RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokságon, Hocsi Ádám (-66kg) versenyzővel.

Az igényesen felújított Sinka István Központban profi körülmények várták a versenyzőket, a korszerű fekpadokkal felszerelt bemelegítő helyiség, mérlegelő, a felkészült szervezésről árulkodott. A verseny sztárvendége Kiss Jenő profi testépítő, Mr. Universe volt.

 

Otlokán Mihály edző elmondása szerint olyan rutinos versenyzők voltak az ellenfelek között, mint a sokszoros Magyar Bajnok Botta Péter illetve a finnországi EB-re készülő Molnár Gábor.

 

A laikusok számára kevésbé ismert erőemelésben 3 lehetősége van az indulónak a fogás teljesítésére. Az edzések során a mentális felkészülésre is nagyon nagy hangsúlyt fektetnek, fontos az edző és a versenyző közötti bizalom, így néhány megnyugtató szó és szakmai tanács után Hocsi Ádám simán teljesítette a 132,5 kg-ot.

"Ekkor már tudtuk, hogy ez az ezüstéremhez elég, de még folyt a küzdelem az aranyért. A legnagyobb riválisnak, Molnár Gábornak még volt egy kísérlete 135 kg-on ami viszont utolsó próbálkozásra sem sikerült neki. Így hatalmas örömünkre a Herkules SE magyar bajnokot avathatott Hocsi Ádám személyében" - mondta Otlokán Mihály.

 

Hozzátette, a jövőre tekintve céljuk az erőemelés népszerűsítése, további bajnoki megmérettetések, a város hírnevének öregbítése az erőemelő sportban is.

A Herkules SE edzőterme Vásárhelyen a Mezőgazdasági Kar parkjában található  

 

Olvassa el ezt is!

Csak rövid ideig örülhetett a zsákmányának

Csak rövid ideig örülhetett a zsákmányának

Február 27-ére virradóra egy női és egy férfi vázas, lezárt kerékpárt tulajdonított el Hódmezővásárhely belterületéről. Néhány órával később már ki is hallgatták.
Változást hozó évtized

Változást hozó évtized

Az eddig nyilvánosságra került épülettervek, fantáziarajzok nem kiviteli tervek, hanem egy ötlethullámot akarnak elindítani. Látványtervekkel! 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.