BulvárAz elmúlt évtized legjobb épületei között a BFMK

2020. január 2., csütörtök
 
Az elmúlt évtized legjobb épületei között a BFMK

Az index.hu egy toplistával búcsúzik a 2010-es évektől: elhatározták, hogy összeszedik a 30 legjobban sikerült hazai építészeti alkotást az elmúlt tíz évből.

 

 

 

 

 

 

 

 

Segítségül hívták az Építészfórum két szerkesztőjét – Somogyi Krisztinát és Kovács Dánielt –, hogy együtt próbálják meghatározni a legjobbakat.

Mint írják, természetesen így sem születhetett megkérdőjelezhetetlen, objektív összeállítás. Voltak házak és terek, amelyekért mindannyian rajongtak, és egyértelmű volt, hogy itt a helyük, míg mások hosszas viták után kerültek be.

A 30-as listán szereplő egyik épület az egykori Petőfi Művelődési Ház Hódmezővásárhelyen háború utáni modern építészetünk kevéssé ismert, de értékes emléke.

 

Az 1948-1950 között emelt épületre igencsak rányomta bélyegét a 20. század, de szerencsére értő kezekbe került: az egyik eredeti tervező két, szintén építésszé lett fia újíthatta fel és bővítette. A modernizmus praktikuma mellé így került oda az anyag szépsége a szépen helyrehozott téglahomlokzatokkal, a vörös fa függönyfallal, a műkő burkolatokkal. A helyi születésű színészóriás nevére átkeresztelt művelődési központ ma már édesapja mellett ifjabb Janáky István emlékét is őrzi, aki az építkezés véghajrájában hunyt el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hahó én is itt vagyok!

Hahó én is itt vagyok!

Jó volt a Vásárhelyi Hírek jóslata, arról, hogy lesz január elsején Vásárhelynek újszülött babája. A polgármester már fel is köszöntötte az édesanyát.
Vége és kezdete az évnek

Vége és kezdete az évnek

Tiltás is kötődik január elsejéhez, a legismertebb, hogy ezen a napon semmit nem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan.
Drágult a tram-train járműtelep

Drágult a tram-train járműtelep

A járműtelep építési tenderének nyertese, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos veje, Homlok Zsolt cége, jelentős költségkiegészítést kapott a kormánytól..
Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

2020-ban csupán két munkanap-áthelyezéssel kell tervezniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak. Az első hosszú hétvége a húsvéti időszakra esik majd.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.