Kultúra, oktatásAz alföldi táj és a paraszti élet képekbe örökítve

2013. augusztus 25., vasárnap
 

Mint ahogy várható volt, Hódmezővásárhely kiemelkedő kulturális eseménye volt a Tornyai János Múzeumban, vasárnap délben Szalay Ferenc festőművész életmű- kiállításának megnyitója.

 

 

Fotók: VH

 

A nagyszámú közönség előtt Almási István alpolgármester beszélt arról, hogy a mosonmagyaróvári születésű művész haláláig, hat évtizeden át talált otthonra és alkotásaihoz kimeríthetetlen témára Hódmezővásárhelyen. Vagyis az idén januárban, életének 82. évében elhunyt Szalay Ferenc festőművész alkotói munkássága ezer szállal kötődött az Alföldhöz, Hódmezővásárhelyhez és az Őszi Tárlatokhoz. Legmeghatározóbb korszakának, az 1960-as és 1970-es években készült művei drámai erővel ábrázolják a magyar parasztság sorsában és életvitelében bekövetkezett változásokat.

 

Nagy Imre a Tornyai János Múzeum igazgatója beszédében utalt arra, ezt a, több korszakot átölelő munkásságát szerette volna a múzeum bemutatni, a festőművész 80. születésnapja alkalmából, azonban a belváros éppen akkor zajlott rehabilitációja nem tette lehetővé.

Az augusztus 25-én délben nyílt kiállításon szerepel a Képzőművészeti Főiskolát 1956-ban Szőnyi István tanítványaként freskófestő szakon elvégző Szalay Ferenc számos korai képe. Láthatóak a bensőséges világot ábrázoló enteriőrök éppúgy, mint nosztalgikus hangulatú portréi. Kiemelt helyet kaptak a finom festői értékeket felvonultató, lágyabb alkotások. Erről már Tóth Károly művészettörténész, a tárlat társkurátora beszélt. A kiállítás anyagának összeállítása során beválogattak néhány alig ismert műalkotást is és látható egy 1967-ből származó amatőr film is amelyet Szalay Ferenc egykori barátja, Meszlényi János szobrászművész készített.

Császár Angéla Jászai Mari-díjas színésznő, akinek jól ismert személyes kötődése Vásárhelyhez, a kiállítás megnyitóján Utassy József Magyarország című versét szavalta.

Az alföldi táj és a paraszti élet talán leghitelesebb ábrázolója, Szalay Ferenc életmű kiállításának megnyitójára eljött leánya is.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Elhunyt Szalay Ferenc (Az elhagyott házáról, csak a Vásárhelyi Hírekben látható képekkel!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mi legyen az uzsonnatáskában?

Mi legyen az uzsonnatáskában?

Már csak egy hét és kezdődik a tanítás, jön a szokásos dilemma mit vigyen a gyerek a suliba? Hogy egészséges uzsi legyen, távol az otthontól nehezebb dolgunk van.
Nem mind terápia, ami annak látszik

Nem mind terápia, ami annak látszik

Finoman szólva, a most divatos úgynevezett terápiás lovagoltatás trendjét "meglovagolva" csalogatják a kevésbé tájékozott szülőket az egyre sokasodó lovastanyák, lovasudvarok.    
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.