MozaikMi legyen az uzsonnatáskában?

2013. augusztus 25., vasárnap
 
Mi legyen az uzsonnatáskában?

Már csak egy hét és kezdődik a tanítás, jön a szokásos dilemma mit vigyen a gyerek a suliba? Hogy egészséges uzsi legyen, távol az otthontól nehezebb dolgunk van, az iskolai menü mellé olyant csomagolni amit jó szívvel meg is eszik.

 

 

 

A kiegyensúlyozott, változatos étrend fontos része az egészséges életnek, az iskolai menza pedig sokszor nem elégíti ki a gyerekek igényeit. Nemcsak azért, mert nem mindig vitaminban gazdag, egészséges fogásokat kapnak, hanem azért is, mert könnyebben választanak más alternatívát, amivel rosszabbul járnak, mint a suli menzával.

 

A kiskapu sokszor a büfét jelenti a számukra, ahol némi zsebpénz ellenében könnyen jutnak cukorkákhoz, chipsekhez. Ezek a sokszor csak ennivalónak tűnő portékák a szájnak finomak, a szervezetnek azonban nem tesznek jót.

Érdemes tehát naponta uzsonnát csomagolni a gyerekeknek, különösen azok számára, akik majdnem estig, vagy késő délutánig bent vannak az iskolában. Ha ötletesek vagyunk, és nem ragaszkodunk kizárólag a saját elveinkhez, megtaláljuk a középutat, ami a gyerekek egészségét is szolgálja, de az ízlésüket is kielégíti.

Az uzsonnás dobozban legtöbbször szendvics kerül, amibe valamilyen felvágott van. Hogy ne csak az éhségüket csillapítsák, tegyünk sajtot, salátát, paradicsomot is a zsömlébe, így finomabb is és egészségesebb.  Praktikus dobozokba gyümölcsöt is tehetünk, almaszeleteket, megpucolt narancsot, szőlőt, amit elővehetnek akkor is, ha nem igazán éhesek, csak úgy nassolgatnának. Bár a banánt egyébként nagyon szeretik a gyerekek, iskolába nem szívesen veszik elő, így sokszor csak az iskolatáskát koszolják vele össze.

Ne csomagoljunk csokit, vagy cukrot az uzsonna mellé, ezek üres szénhidrátok csak, amik elveszik a gyerekek étvágyát, ráadásul egészségtelenek. Sajnos mindig van egy-két gyerek, akinél van és körbekínálja a többieknél, ne tántorítson el azonban az elveinktől! Desszertnek müzliket, magvas kekszeket is csomagolhatunk, szárított gyümölcs-chipseket, kedvelt finomság ezen kívül a Túró Rudi is. A gyermekegészség fontos, csomagoljunk olyan uzsonnát, amit szívesen megesznek.

 
 
Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Nem mind terápia, ami annak látszik

Nem mind terápia, ami annak látszik

Finoman szólva, a most divatos úgynevezett terápiás lovagoltatás trendjét "meglovagolva" csalogatják a kevésbé tájékozott szülőket az egyre sokasodó lovastanyák, lovasudvarok.    
A természettudományi tantárgyak Mekkája

A természettudományi tantárgyak Mekkája

Nem lesz nehéz megszerettetni a természettudományi tantárgyakat, a Németh Lászlóban a hamarosan elkészülő, 325 millióból épülő laboratórium segítségével.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.