KözéletNem mind terápia, ami annak látszik

2013. augusztus 24., szombat
 
Nem mind terápia, ami annak látszik

A hódmezővásárhelyi lovasudvarokat is érintő, Európában egyedülálló rendelet lép hatályba szeptember elsejétől.

 

 

 

 

 

A jogalkotók szerint a hazai lovas szolgáltatások érdekében változik a rendelet, amely új szabályozási elemként a lovak alkalmassági vizsgálatára vonatkozó követelményeket és a lovasterápia és fogyatékos személyek lovagoltatása szolgáltatás személyi feltételeit is tartalmazza.

Ez utóbbi Vásárhelyen elsősorban az Aranyossy Ágoston Általános Iskola és Óvoda fogyatékos gyerekeknek kialakított terápiás lovaglást érinti.

 

Kissné Hatvani Erika tagintézményvezető-helyettes, képzett lovasterapeuta a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, örül a szabályozásnak, amelybe bekerültek a Magyar Lovasterápia Szövetség javaslatai is. Mint a szövetség elnökségi tagja, van rálátása a hazai lovasterápiával foglalkozó vállalkozásokra. Mint mondta, nagyon könnyű volt a lovagoltatással foglalkozóknak lovasterápiaként is meghirdetni a lovagoltatást, miközben a valóságban ennek az előfeltétele képzett szakember és nem utolsó sorban személyre szabott fejlesztési terv.

 

Finoman szólva, a most divatos úgynevezett terápiás lovagoltatás trendjét „meglovagolva” csalogatják a kevésbé tájékozott szülőket az egyre sokasodó lovastanyák, lovasudvarok.     

A szakember felhívja a figyelmet hogy a lovasterápia egy speciális fejlesztő-rehabilitációs szolgáltatás, amely sérült, fogyatékos vagy pszichológiai kezelés alatt álló személy gyógyítására, készségei fejlesztésére, egészségi és pszichés állapotának javítására irányul.

 

Kissné Hatvani Erika kérdésünkre elmondta azt is, a lovasterápián jelen kell lennie olyan lovasterapeutának, aki rendelkezik gyógypedagógus, gyógytornász, pszichológus, konduktor, vagy orvos alapdiplomával, vagy ezzel egyenértékű elismert vagy honosított képzettséggel, és megszerezte a felnőttképzés vagy a pedagógiai-továbbképzés keretén belül a lovasterapeuta szakmai végzettséget.

A most hatályba lépő módosított rendelet pontosítja a lovasterápia és a fogyatékos személyeknek nyújtott szolgáltatás személyi feltételeit is, melyeket fontos volt meghatározni, hisz a lovas szolgáltató tevékenységért felelős személy, illetve az általa a vendég lovagoltatása idejére kijelölt személy megfelelő szakértelmének kiemelt jelentősége van.

A rendeletbe a lovakkal kapcsolatban is kerültek bele feltételek. A Magyar Lovasterápia Szövetség és Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség kidolgozott egy a lovakra vonatkozó minősítési rendszert, mely e szervezetek közreműködésével kötelező jelleggel kerül bevezetésre. A már működő lovas szolgáltató létesítményekben a lovas szolgáltatásba vont lovak minősítésének határideje 2014. június 30.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A természettudományi tantárgyak Mekkája

A természettudományi tantárgyak Mekkája

Nem lesz nehéz megszerettetni a természettudományi tantárgyakat, a Németh Lászlóban a hamarosan elkészülő, 325 millióból épülő laboratórium segítségével.
Szeptembertől jön az iskolarendőrség

Szeptembertől jön az iskolarendőrség

Egyelőre nem lehet tudni, Hódmezővásárhelyen ha lesz, melyik iskolában lesz bűnmegelőzési tanácsadó, ugyanis napokon belül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ határozza meg.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.